hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Alkoholforgalmazási tilalom a főtéren

2018.08.24

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala augusztus 22-én, az érvényben lévő törvényeknek megfelelően, helyi rendeletet adott ki, amelynek értelmében augusztus 22–24. között, naponta 19 órától 20 óráig tilos szeszes italt árulni, illetve felszolgálni a főtéren vagy környékén működő vendéglátóipar egységekben.

A rendelet egy magánszemély szabályszerű kérésének eredményeképpen született. A kérés a kormány elleni tüntetések szervezésére vonatkozott a fent említett időszakban a város főterén.

Az 1991/60-as számú törvény értelmében, a polgármesteri hivatalnak kötelessége a gyülekezések esetén a helyszínen vagy annak közelében korlátozni az alkoholos italok árusítását.

Egy előzetes rendelet értelmében az alkoholforgalmazási tilalom augusztus 20-24., naponta 19 és 22 óra közötti időszakra vonatkozott. A tüntetéseken azonban kevesen vettek részt, így a szervezők kérvényezték a korlátozás időtartamának csökkentését egy órára.

A gyülekezési kérések leadását követően a polgármesteri hivatal rendeleteit egy, a csendőrség, rendőrség és a helyi tanács képviselőiből álló bizottság hozza meg.
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.