hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Folytatódik a Bevezetés a sportba elnevezésű program

2018.09.24

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának kezdeményezésére és a Királypingvinek Sportegyesület partnerségében született meg a Bevezetés a sportba című program, amely a vártnál nagyobb sikereket és lelkesedét váltott ki az érintett gyermekekből a 2017-2018-as tanévben.

Az ígéretekhez híven, a program folytatódik, sőt, a 2018-2019-es tanévben bővül a szolgáltatások és oktatók köre, valamint a célcsoport is, mintegy 2400 gyermeket érintve. Idén a nagycsoportosok, az előkészítősök és az elsősök mellett a második osztályos tanulók is részesülnek a program jótékony hatásaiból.

Két új „alprogrammal” indul október 1-én a Bevezetés a sportba című kezdeményezés: egyrészt beindul a Mozgásfejlesztés játékos gyógytornával elnevezésű program, amelynek során szakemberek segítik a gyermekeket a mozgásszervi megbetegedések súlyosbodásának megelőzésében vagy kiküszöbölésében (lúdtalp, X-láb, karikaláb, tartáshibák stb.).
Másrészt elindul egy tehetséggondozó program is, amely keretében minden érintett korcsoportból a rendszeresebb sporttevékenységek végzésére hajlamosabb gyermekek számára, ugyancsak ingyenesen, egy délutáni sporttevékenységet is ajánlani fognak, amely során több sportág művelésében mélyülhetnek el.

Ez a kezdeményesen szorosan kapcsolódik a Királypingvinek Sportegyesület, és ezáltal a Bevezetés a sportba program szemléletmódjához, miszerint 5-11 éves korosztályú gyermekek számára az a legegészségesebb, ha több sportágba is bepillantást nyernek, ha megvalósul az átjárás a különféle sportágak között. Ennek kiteljesedéséhez már több sportklubbal felvették a kapcsolatot a szervezők.

A megszokott programhoz híven, az idei tanévben is 2018. októbere és 2019. júniusa között lesznek „Aréna-napok”, ám kissé másabb felosztásban: októberben a nagyok (I., II. osztályosok) már korcsolyázással kezdenek, a kicsik (nagycsoport és előkészítő) teremfoglalkozással, novemberben mindenki korcsolyázik, decemberben és januárban a nagyok teremben vannak, a kicsik jégen, február-március hónapokban mindenki korcsolyázik, áprilisban a nagyok jégen, a kicsik teremben, május-júniusban mindenki teremfoglalkozáson vesz részt. A korcsolyázáshoz szükséges felszerelést, úgy mint sisakot és korcsolyát, a Királypingvinek Sportegyesület biztosítja, viszont szívesen látják az otthonról hozott felszereléseket is.

A Királypingvinek képviselői elmondták, hogy nem a klasszikus értelemben vett edzésekre kell számítaniuk a szülőknek, hiszen a sportra való nevelés alapjait fektetik le ezeken a találkozókon, mozgáskoordinációt, egyensúlyt,  helyes testtartást stb. tanulnak itt a gyermekek. Az első találkozók alkalmával kerül sor a tavaly is elvégzett orvosi vizsgálatokra.

Szeptember 17-től buszjárat indult a Sepsi Arénához, amely nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermekek önállóan is részt vegyenek az Arénában szervezett a sporttevékenységeken, valamint ahhoz, hogy fokozatosan belakják a városlakók az Arénát, mígnem betölti eredeti rendeltetését és valóságos városi sportközponttá alakul. 
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.