hu
 
Péntek, 2025. Szeptember 12.

Hetven éves a Tamási Áron Színház

2018.10.26

„Nem a páros magány, hanem az egyediesült közösség képviselői, nem a páros magány, hanem a páratlan közösség emberei vagyunk: magányunkban – közösségiek, közösségiként – magányosak.” –Páskándi Géza

Hetven éve lett Sepsiszentgyörgy Európa egyik legkisebb színházi városa. Az a színház, amely megszámlálhatatlan fiatal művész pályafutásának volt indító állomása, napjainkra a progresszív romániai magyar színjátszás egyik megkerülhetetlen műhelyévé vált. Az intézmény már érett korában, Bocsárdi László igazgatósága alatt, a 60. születésnapján indította útjára a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely a hagyományos hazai értékeket európai és egyetemes kontextusban gondolja újra, összefoglalva a színház hitvallását. A színház 70 éves születésnapját október 25 és 28 között ünnepeljük.

A 2018-as ünnepi rendezvénysorozat célja a kétirányú emlékezés: egyszerre ablak a régmúltra és a jövőre.

A hetvenedik születésnap programsorozata nagy hangsúlyt fektet az egyénekből mozaikként összekovácsolódó közösségre. A Színészportrék című szabadtéri fotókiállításon egy hetven éves össztársulat csoportképe rajzolódik ki; egy olyan közösségé, ami lélekben 1948 óta nem cserélődött, csak gyarapodott és színesedett. Az arcképcsarnokból és a színház volt és jelenlegi alkotóival folytatott kerekasztal-beszélgetésekből kirajzolódik, hogy hogyan tevődik egyéni életutakból össze a Tamási Áron Színház volt és jelenlegi (sors)közössége.

A tudományos igényű emlékezés szándékával született a PHILTHER színháztudományi konferencia sepsiszentgyörgyi megrendezésének, Bartha Katalin Ágnes és Nászta Katalin meghívott előadásainak, illetve két korábbi előadás, az Alkésztisz és a Vérnász videóvetítéseinek programötlete. A nívós színházművészetnek szerves része a színházról való tudományos gondolkozás. Nemes Levente és Nánay István, majd az Albert Mária moderálta kerekasztal-beszélgetés is abban segít, hogy a sepsiszentgyörgyi színház hetven éves fejlődéstörténetét egy folyamatnak érzékeljük, hiszen egy színház életében a hetvenedik születésnap nem a feledékeny aggastyánkor, hanem a színházról való letisztult gondolkodás idejét hirdeti.

Az október 25-i Kaisers TV, Ungarn és az október 28-i Liliom című előadásainkra érvényesek a bérletek, illetve jegyek válthatóak a Központi Jegyirodában vagy interneten a www.biletmaster.ro oldalon. A további programokra a belépés díjtalan.


Október 25, csütörtök:

16:00 Színészportrék – szabadtéri fotókiállítás-megnyitó
Helyszín: Szabadság-tér

17:00 19. századi sepsiszentgyörgyi színházvilág: nyomok és színészóriások
(Bartha Katalin Ágnes előadása) Helyszín: Magma

18:00 Hetvenből húsz – Pálmafák – a sepsiszentgyörgyi színház arcai (1970-1990)
(Nászta Katalin előadása) Helyszín: Magma

19:00 Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka) Helyszín: Kamaraterem

 
Október 26, péntek:

13:00 Megemlékezés elhunyt kollégáinkra – Koszorúzás a helyi temetőkben


17:00 Fordulatok (Nemes Levente és Nánay István beszélgetése)
Helyszín: Magma


19:00 Alkésztisz videóvetítés (rendező: Bocsárdi László, 1997/1998-as évad)
Helyszín: Magma


Október 27, szombat:

11:00 PHILTHER Konferencia (Elemzések az elmúlt négy évtized jelentős előadásaiból)
Helyszín: Magma
 

19:00 Vérnász videóvetítés (rendező: Bocsárdi László, 1999/2000-es évad)
Helyszín: Magma


Október 28, vasárnap:

17:00 Kerekasztal-beszélgetés: a Tamási Áron Színház volt színészeinek visszaemlékezései
(moderátor: Albert Mária) Helyszín: Magma

19:00 Liliom (rendező: Bocsárdi László)
Helyszín: Tamási Áron Színház Nagyterem


 

Forrás: a Tamási Áron Színház honlapja

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.