hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Csütörtökön lép érvénybe a Sugás áruház körüli forgalomváltozás

2018.11.12

A Tavaszi Sándor utca a Jysk áruház felől a központ felé egyirányúvá válik. Javasoljuk a gépjárművezetőknek, hogy figyeljenek az új közlekedési táblákra mindaddig, amíg megszokják az új forgalmi rendet.

A forgalmi dugók csökkentése végett Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala ez év nyarán a Sugás áruház körüli utcákra vonatkozó forgalommódosítást javasolt.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a lakossági véleményezés kiértékelését követően, a Sugás áruház környékére vonatkozó forgalommódosítási terv első változatát hagyta jóvá (lásd az alábbi térképet), melyet a Közlekedési Rendőrség is elfogadott, ennek értelmében csütörtöktől, november 15-től pedig érvénybe lép a forgalomváltozás.

Az új szabályok értelmében a Tavaszi Sándor utca a Jysk áruház felől a központ felé egyirányúvá válik, a Bánki Donát utca és Jysk áruház közti szakasz kivételével, ahol továbbra is két irányban közlekedhetnek a járművek.

A tömbházak által közrezárt övezet (Jysk parkoló, játszótér) megközelíthető a Bánki Donát utca felől és elhagyható ugyanabba az irányba. Akik el szeretnék hagyni ezt az övezetet, a Tavaszi Sándor utcán keresztül tehetik meg, így a Gödri Ferenc és a Gróf Mikó Imre utcákba juthatnak ki.

A Sugás áruház környékét érintő forgalommódosítási terv többek közt 27 környékbeli tömbház lakóit érinti, akiknek lehetőségük volt véleményezni a javaslatokat.

Annak ellenére, hogy a forgalommódosítással nőhetnek a távolságok az említett övezetben, a cél  a forgalmi dugók csökkentése. A jóváhagyott terv szerint parkolóhelyeket nem számol fel az önkormányzat.

Javasoljuk a gépjárművezetőknek, hogy figyeljenek az új közlekedési táblákra mindaddig, amíg megszokják az új forgalmi rendet.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.