hu
 
Szerda, 2026. Augusztus 12.

Azokat kell segíteni, akik talpra akarnak állni – szociális lakások Sepsiszentgyörgyön

2009.08.15
21 tagú bizottság pontozta a szociális lakásigényléseket, éppen azért, hogy az elbírálási folyamat átlátható legyen és demokratikus – tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester. “A vélt vagy valós sérelmeket szerettük volna eloszlatni, ugyanis fogadóórámon többen jelezték, hogy szerintük korábban tisztességtelenül történtek a lakáskiutalások. Most civil szervezetek és a sajtó képviselői is részt vettek a bizottságban és az előre meghatározott kritériumrendszernek megfelelően pontozták a dossziékat” – magyarázta Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Idén 50 szociális lakást adnak át Sepsiszentgyörgyön, azonban az önkormányzatok kötelesek első lépésben a 10-es törvény alapján kilakoltatott családoknak felajánlani a lakásokat. “A városban 20 ilyen család van, először ők választhatnak, majd annak függvényében, hogy elfogadják-e vagy sem, a fennmaradó lakrészeket szociális lakásként utaljuk ki. 170 teljes dossziét adtak le szociális lakásokra, a legnagyobb pontszám 79.1 volt. Idén az első Mikes Kelemen utcai tömbházat adjuk át, jövőre remélhetőleg elkészül a második tömbház felújítása is, amely újabb 50 szociális lakást jelent, amellyel 2010-re az igénylések felét meg tudjuk oldani” - értékelte Antal Árpád András.

\"\"

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy tanácshatározatot kezdeményez, amelyben meghatároznák, hogy a szociális lakások esetében egy évre szóló szerződéseket kötnének, és legtöbb 5 éven keresztül lehetne meghosszabbítani. „Szociális munkásokból, pszichológusokból álló szakembercsoportot alakítunk ki, hogy személyre szóló támogatást nyújtsunk a szociális lakásokban élőknek, elhelyezkedésben, a család talpra állásában segítenénk. Meggyőződésem, hogy azokat kell segítenünk, akik ki akarnak kerülni hátrányos helyzetükből és ezért tenni is hajlandóak” – hangsúlyozta Antal Árpád András.


Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket