hu
 
Péntek, 2025. December 26.

A Helyi Tanács elfogadta a városi stadion önkormányzati kezelésbe vételét kezdeményező határozattervezetet

2018.11.27

A 2018. november 26-án tartott rendkívüli tanácsülésen Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek alapján lehet elkészíteni azt a kormányhatározat tervezet, amely lehetővé teszi a városi stadion önkormányzati kezelésbe kerülését.

A Helyi Tanács egy korábbi, 2016-os tanácshatározat nyomán, valamint az Ifjúsági és Sport Minisztérium bizonyos módosítási kéréseit figyelembe véve szavazta meg hétfőn az új határozattervezetet.

A tanácsülésen 16-an szavaztak a tervezet elfogadása mellett és 4 tanácsos szavazott ellene, így a döntés értelmében a sportpálya az állam tulajdonából és a Sport és Ifjúsági Minisztériumhoz tartozó Sepsiszentgyörgyi Sportklub kezeléséből átkerülhet Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának köztulajdonába és Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának kezelésébe, a kormányhatározat elfogadása után.

A határozattervezet szerint a sportpálya és a hozzá tartozó épületek tulajdonának átruházása valósul majd meg, a korábban igényelt Szabó Kati Sportcsarnok, a sportszálló és a műfüves minifocipálya nem kerül át a város kezelésébe.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának továbbra is a tervei közt szerepel a sportpálya korszerűsítése, már az előző években is beruházásokat végzett, akkor is, amikor a létesítmény még nem volt a város tulajdonában és kezelésében.


Fotó: Vargyasi Levente
 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.