hu
 
Péntek, 2025. December 26.

A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi bekerült az Europa Cinemas hálózatba

2018.12.20

A 2018 októberében történő elbírálást követően, az Europa Cinemas európai mozihálózat felvette tagjai közé a sepsiszentgyörgyi Művész Mozit, így a filmszínház visszamenőleg is, már 2018. január 1-től a hálózat tagjának számít.

A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi képviselői jövő év januárjának végéig kell elküldjék az Európai Filmek és Események 2018-ban című projektet, amelynek elemzése után az Europa Cinemas dönteni fog a Művész Mozi anyagi támogatásának mértékéről. A projekt keretében a 2018-ban vetített európai filmek, illetve a szervezett események listáját kell bemutassák.

Az Europa Cinemas az első olyan hálózat, amely kiemelt figyelmet szentel az európai filmeknek. Az 1992-ben alapított hálózatnak kezdetben 30 filmforgalmazó tagja volt, mára azonban 43 orszából, összesen 1.100 mozit számláló hálózattá nőtte ki magát.

A szervezet fő célkitűzése, hogy támogatást nyújtson azoknak a filmszínházaknak, amelyek elsősorban európai filmeket mutatnak be, és kiemelten kezelik a fiataloknak szóló események szervezését.


 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.