hu
 
Szerda, 2026. Augusztus 12.

Kulturális Örökség Napjai 2009

2009.09.16
Ünnepek és találkozások II. néprajzi kiállítás és
 
Európa kicsinyben kulturális program a Székely Nemzeti Múzeumban


A Balaton-felvidék és Székelyföld szokáshagyományait összehasonlító néprajzi kiállítással és egész napos családi programmal készül a Székely Nemzeti Múzeum idén a Kulturális Örökség Napjaira. Az Európa-szerte megtartott rendezvényhez szeptember 19-én csatlakozunk: reggel kilenc órától egészen este nyolcig ingyenes belépéssel várjuk a látogatókat.
Szombaton Ünnepek és találkozások II. címmel a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a sepsiszentgyörgyi múzeum közös néprajzi kiállításának megnyitójára kerül sor (kurátor: S. Lackovits Emőke és Szőcsné Gazda Enikő), megtekinthetik a Veszprém Táncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes előadását, az Európa kicsinyben programsorozat keretében kézműves bemutatókat láthatnak, de megkóstolhatják a helyben sütött kürtőskalácsot is. Boér Hunor vezetésével délután négy órától pedig a Székely Nemzeti Múzeum épületével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A gyermekeket most sem érdemes otthon hagyni, hiszen elleshetik majd a bútorfestés, a tojáspatkolás vagy a kalapfonás fortélyait, színezhetnek mandalát, de kitölthetik az állandó kiállításokkal kapcsolatos múzeumpedagógiai feladatlapot is. S mivel idén Kőrösi Csoma Sándor-emlékév van, ismét levetítjük Sütő Zsolt Himalayablues című, tibeti fényképeiből készült fotóinstallációját, a múzeum kiadványaival pedig külön könyvsátorban várjuk majd az érdeklődőket.
A tárlat és a hozzá kapcsolódó rendezvény 2008 nyarán Veszprémben nagy sikert aratott: reméljük idén hozzánk is sokan ellátogatnak majd a múzeum családbarát programjára.

2009. szeptember 19., szombat
Nyitva: 9.00-20.00
A belépés egész nap ingyenes!


Program

11.00 – Vargha Mihály és Limbacher Gábor múzeumigazgatók köszöntője
11.20 – Köszöntőt mond Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester és Péterné Rózsa Mária, Veszprém Város Önkormányzatának képviselője
11.30 – A Veszprém Táncegyüttes előadása (Járd ki lábam, járd ki most)
12.00 – A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes előadása (felcsíki és mezőségi táncok)
12.30 – Ünnepek és találkozások II.: a Székely Nemzeti Múzeum és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum közös néprajzi kiállításának megnyitója.
Tárlatvezetést tart S. Lackovits Emőke néprajzkutató (Laczkó Dezső Múzeum) és Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató (Székely Nemzeti Múzeum)
A tárlat 2010. február 14-ig tekinthető meg.
16.00 – Boér Hunor tárlatvezetése a múzeumban

Európa kicsinyben
10.00-18.00
Székelyföldi hagyományos mesterségek bemutatója a múzeumkertben
 
Egész nap: Sütő Zsolt Himalayablues című, tibeti fényképeiből készült fotóinstallációjának vetítése


Támogatók:

-    Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
-    Veszprém Megyei Önkormányzat
-    Veszprém Táncegyüttes
-    Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
-    Park Hotel&Restaurant
-    S.C. Favorit S.A. - Bodoc
-    TEGA
-    Százlábú Néptáncegyüttes
-    Imreh István magánvállalkozó

Külön köszönet:

Dancs Anna                kalapfonó              Csomakőrös
Gedő Péter                mézeskalácsos        Árkos
Haszmann Gabriella       bútorfestő            Csernáton
Haszmann László          bútorfaragó           Csernáton
Kecskés József            tojáspatkoló           Kálnok
László Károly               keramikus              Kézdivásárhely
Nagy György               kovácsmester         Olasztelek
Rádu József                vesszőfonó            Csernáton
Szőke Tibor és Barna     kádár                   Haraly
Török Irén                 kürtőskalácssütő      Sepsiszentiván
Vajna Imre                 csizmadia               Sepsiszentgyörgy
Vízi Jenő                   fazekas                  Csíkdánfalva


A Székely Nemzeti Múzeum fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.


Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket