hu
 
Péntek, 2025. December 26.

Aranylakodalmasokat köszöntöttek

2019.04.29

Huszonhárom arany- és nyolc gyémántlakodalmas pár jelent meg csütörtökön a polgármesteri hivatalban, akik ötven vagy hatvan éve kötöttek házasságot, sőt, a bejelentkezettek között egy olyan pár is volt, akik 75 évvel ezelőtt mondták ki a mindmáig tartó igent. Antal Árpád polgármester örömmel üdvözölte a „60 évesek” között azokat, akik már tíz évvel ezelőtt, az aranylakodalmukkor is jelen voltak az esketőteremben.

Egy olyan korban, amikor a fiatalok nagyon könnyen mondanak nemet egymásnak, önök bebizonyították azt, hogy jövőt csak igenekre lehet építeni. Nagyon fontos, hogy a mai fiatalok lássák és érezzék: a gondok és bajok nem elegek ahhoz, hogy egy család szétszakadjon – mondta Antal Árpád.

„Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét” – idézett Pál apostol leveléből Zelenák József evangélikus püspök-helyettes és azt mondta: szerte a világban egyre ritkábban látni olyan párokat, akik egymás mellett tudnak megöregedni, sőt, azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok össze sem házasodnak, mert „nem tartják fontosnak Isten áldását ezen a gyönyörű életúton”.

Csodálatos dolog megtapasztalni, hogy a hitvestársamban mindig szeretet volt irántam, kimondhatatlan és sokszor megmagyarázhatatlan ez a szeretet. Ez a kapocs, ami titeket összetartott emberfeletti, hiszen talán ti tudjátok a legjobban, hogy sok mindenen átsegített benneteket– mondta a lelkész és rámutatott, amit együtt megalkottak, azt mind „a felülről adatott erő” tartja össze.

A polgármester virágot és oklevelet adott át az összegyűlt pároknak.

Fotó: Vargyasi Levente

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.