hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

Még zajlanak az események a Com’ON Sepsiszentgyörgy projekt keretében

2019.11.13

Folytatódik a Com’ON Sepsiszentgyörgy program nyertes kezdeményezéseinek megvalósítása, a szeptemberi és októberi hónapok mozgalmasnak bizonyultak és még novemberben is lesznek események.

A Com’On Sepsiszentgyörgy a részvételi költségvetés elveit követi, amely adott város lakosságát vonja be a párbeszédbe és döntési folyamatba arról, hogy hogyan lehet optimálisan elkölteni a városi költségvetés egy részét. Az ifjúsági részvételi folyamatba 14-35 éves fiatalok jelentkezését várták, teret adva a fiatalok kreativitásának, ötleteinek, olyan kezdeményezéseknek, amelyek által közvetlenül részt vesznek a város életében, és a közösségeiket is bevonják.

Mozgalmas október

A nyertes kezdeményezések megvalósítása szeptemberben kezdődött a Móndókás piknikkel, majd négy hétvégén át táncolt együtt az egész család!

Októberben voltak kutyák az oviban, elkészült a parkban a futóvonal, sor került társasjáték-estekre és pénzügyi intelligánciáról szóló előadásra. A Tegyük barátságosabbá lakókörnyezetünket című akció részeként fákat, bokrokat ültettek Szépmezőn az Aktív fiatalok, a Máltai Ifjúság pedig a hajléktalanoknak szánt közösségi teret adott át a Csíki negyedben.



A Business Incubator Fogd a pénzed és játssz! eseménysorozatának keretében négy hétvégén keresztül négy különböző pénzügyi oktatójátékkal kapcsolatos estet tartottak. A Szabadulj ki a mókuskerékből csoport a pénzügyi intelligenciáról szervezett előadást, amelyet főleg a pályakezdő fiatalok figyelmébe ajánlottak.

Szintén októberben zajlott a Retro Piknik, amelyen retro öltözetben hívták közös elemózsiázásra, időtöltésre a sepsiszentgyörgyi családokat az ‘56-os emlékparkba. Ugyanakkor sor került az Életünk egy filmben csapat azonos című kezdeményezésének első vetítésére a dohánygyár dísztermében, még három vetítésre és utána közös beszélgetésre várják az érdeklődőket.

A sepsiszentgyörgyi Waldorf közösség tagjai a Com’on Jump elnevezésű kezdeményezés keretében, a gyerekek örömére, önerősítő szavakkal ellátott, lélekerősítő, kétnyelvű, színes ugróiskolákat festettek fel a város buszmegállóiba. A hasonló, Együtt újraszínezzük kezdeményezés nyomán új aszfaltjátékoknak örvendhetnek a parkba látogató gyerekek: óriás sakktáblával, lépegetővel, kastéllyá változó ugróiskolával borult színekbe az Erzsébet park sétánya a Máltai Ifjúság ecsetei alatt.


Az Egészségesen az élet kapujában című, egész hétvégés eseménynek a baba-mama torna volt az egyik programpontja, amelyik a szülés előtt álló és a kisgyerekes anyákhoz egyaránt szólt, hasznos információkkal, közös mozgással és együttléttel.

Sepsiszentgyörgy mondjunk nemet a műanyag zacskónak. A Kevesebb műanyagot Sepsiszentgyörgy csapat nemcsak tudatosító kampánnyal, hanem vászontasakokkal is készült, hogy minél több személyt meg tudjon győzni az átállásról: négyszáz darab hálós bevásárlózsákot osztottak szét a központi piacon.

Elindult a CuccMucc Ifjúsági Művészeti Mozgóközpont is, ami a sepsiszentgyörgyi fiatalokat szeretné művészi kibontakozásukban támogatni, nyitórendezvényükön a Snaps Vocal Band zenélt.

Novemberben is folytatódnak a programok

Novembertől zenélő falakon játszhatnak a kicsik a városban, gyerekek és szülők közös munkával állították össze a falakat, amelyeken háztartási eszközök és konkrét hangszerek is lógnak. Bárki játszhat rajtuk, de akár zenei tevékenységre, nevelésre is használhatják őket a pedagógusok. A Sepsiszentgyörgyi Waldorf Közösség kezdeményezésében létrejött Zenélő falakat a Gulliver Napköziotthonos Óvodában, az 5-ös számú Óvoda udvarán, a Nicolae Colan Általános Iskolában és Erzsébet parkban lehet megtalálni.

Sepsiszentgyörgy környékének kedvelt kirándulóhelyei tisztábban várják a telet a The WoodView Movement évzáró nagytakarításának köszönhetően, a Honvéd kút és Csaba forrás környékét sikerült megtisztítani.

A Com’ON And Run kezdeményezés kezdő futókat vár a futóedzésekre. A kezdeményezés egyik célja, hogy olyan személyek, akik még sohasem futottak rendszeresen, személyes edzésterv alapján készülhessenek, és a program végére lefussák az első 5000 méterüket.

November második felében, 16-án és 23-án az érdeklődők részt vehetnek még két társasjáték-esten, illetve sor kerül a Neveljünk egészséges gyermekeket elnevezésű kerekasztal beszélgetésre is, utóbbira november 9-én, 11 órától a Székely Mikó Kollégium konfereciatermében. A beszélgetésen a babák egészséges mozgásfejlődésével kapcsolatos hasznos információkra tehetnek szert a szülők.



De lesz még mezítlábas tanösvény, alacsony, oldalirányú mászófal az 5-ös számú Óvoda és a Nicolae Colan Általános Iskola udvarán, majd a városba költözik egy napra a lovarda. A Magadról, magadnak elnevezésű program során pedig a slam műfaj világába tekinthetnek be az érdeklődők.

A Com’ON Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi folyamatban a szavazás eredményeképpen 31 kezdeményezés nyert egyenként legfeljebb 2500 lejt a megvalósításhoz. A kezdeményezések szeptembertől november végéig valósulnak meg, az eseményeket a comonsepsi.ro honlapon, illetve a facebook.com/comonsepsi Facebook-oldalon lehet követni.

A Com’ON Sepsiszentgyörgyöt a PONT Csoport bonyolítja le Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával partnerségben.
 

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.

Lunar Eclipse – a MindFormers Klub első eseménye
2025.09.04

Csillagászati látványosság és Chill Zone hangulat szeptember 7-én a volt dohánygyár udvarán

Szeptember 8-tól csak SMS-ben és telefonos alkalmazáson keresztül lehet törleszteni a parkolási díjat Sepsiszentgyörgyön
2025.09.03

A parkolási díjat kizárólag digitális módon lehet kifizetni: a TPark mobilalkalmazáson vagy SMS-en keresztül.