hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

A Helyi Rendőrség 23 új térfigyelő kamerát szerelt fel Sepsiszentgyörgyön

2019.11.19

Összesen 89 térfigyelő kamera működik a város területén

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Helyi Rendőrség munkatársai 23 új térfigyelő kamerát szereltek fel a város 15 pontjában az elmúlt időszakban.

A legtöbb készülék az az Őrkő negyedhez közeli útkereszteződésekben van felszerelve, a közrend és közbiztonság megőrzését hivatottak segíteni, elsősorban megelőző céllal, elbátortalanítva azokat a személyeket, akik valamilyen kihágást kívánnának elkövetni.

Ugyanakkor a készülékek által rögzített képek a nyomozó hatóságok munkáját is segítik,  szinte naponta érkeznek kérések a Helyi Rendőrséghez, hogy a rendőrség vagy az ügyészség rendelkezésére bocsássák a felvételeket. Ezek segítségével nemcsak az esetleges bűncselekmények azonosíthatóak be, hanem az elkövetők személyazonossága is. 

  • A térképen az új térfigyelő kamerák piros színnel vannak jelölve.
Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.