hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Könyvbemutató másként - pedagógia az úton

2019.12.03

Műveltség és demokrácia címmel két helyszínen szervez könyvbemutatót és pedagógiai műhelyt a Mentés másként pedagógia csoport: Marosvásárhelyen (B5 Stúdióban, december 4-én) és Sepsiszentgyörgyön (MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, december 5-én). Knausz Imre MŰVELTSÉG ÉS DEMOKRÁCIA. Kísérletek a pedagógia bírálatára című kötetének bemutatóját mindkét helyszínen kritikai pedagógia műhelyfoglalkozás előzi meg.

Akik hisznek még az oktatási rendszer reformjában

A rendezvénysorozat erdélyi magyar pedagógusokat sarkall újszerűbb pedagógiai gondolkodásra és szakmai támpontot nyújt arra, hogy miként lehet a műveltség közvetítésén keresztül szolidáris értékeket megalapozni. A nyitott szellemiségű és párbeszédre kész gyakorló pedagógusokon kívül mindenkit szívesen látnak, aki úgy gondolja, hogy egy funkcionális, demokratikus társadalom alapja a minőségi és minden gyerek számára hozzáférhető oktatás.

A koncepcióról

A Mentés másként tagjai két kolozsvári pedagógiai konferencia és egy szakmai tábor megszervezése után úgy gondolják, a közvetlen párbeszédhez fontos átlépni Kolozs megye határait, ezért döntöttek a két helyszínes könyvbemutató mellett.

Knausz Imre beszélgetőtársai Codău Annamária (Marosvásárhely) és Márton-Simon Anna (Sepsiszentgyörgy) lesznek.  A beszélgetőtársak kiválasztásában  a szervezők számára szempont volt olyan kezdő pedagógus, az oktatáspolitikákat követő fiatal szakember bevonása, aki otthonos a közösségben, így rálátása van a helyi viszonyokra is.

Az események helyszínei sem esetlegesek: mind a marosvásárhelyi B5 Stúdió, mind a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér nyitott a legújabb művészetpedagógiai irányzatok felé, így a velük való együttműködés lehetőséget teremt az egyetemi közeg, a civil szféra és a pedagógusok közötti párbeszédnek.

A könyvbemutatót Kritikai pedagógia műhely előzi meg mindkét helyszínen

A műhelyvezetők Paulo Freire kritikai pedagógia elméletére reflektálnak kitekintéssel a Dan Perjovschi rajzaival és a Minitremu csoport feladataival készülő Foglalkoztató kifestőkönyv magyar nyelvű kiadására. A műhelyfoglalkozás különlegessége, hogy a résztvevők elsőként láthatják a nyomdai munkálatok alatt álló magyar nyelvű kiadványt, amely eddig románul és angolul volt forgatható. Műhelyvezetők: Csala Hermina, Gegő Virág, Jakab Villő Hanga, Juhász-Boylan Kincső.

A könyvbemutató mindenki számára nyitott, a könyv pedig szabadon hozzáférhető ITT.
A műhelyeken a létszám korlátozott, ezért a szervezők kérik az érdeklődőket, jelezzék részvételi szándékukat december 2-ig. A két helyszín Facebook-eseménye és jelentkezési íve más-más címen érhető el:

Sepsiszentgyörgy
Jelentkezés a műhelyfoglalkozásra
Esemény

Az esemény résztvevőiről

Knausz Imre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-pedagógia szakon végzett. Jelenleg a Miskolci Egyetem Bölcsészeti karának egyetemi docense és főigazgatója. Kutatási területei közé tartozik a pedagógiai elmélet, műveltségkutatás, tanterv- és módszertanfejlesztés illetve a történelemtanítás. A Taní-tani Online pedagógiai fórum főszerkesztője és a Kharón Thanatológiai Szemle elektronikus folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.

A Műveltség és demokrácia. Kísérletek a pedagógia bírálatára címet viselő e-könyve a Taní-tani kötetek sorozatában jelent meg. A tanulmánykötet a hagyományos értelemben vett műveltség fontosságát taglalja a demokratikus társadalmi berendezkedés összefüggésében, kritikával illeti a modern tömegoktatást, ennek paradoxonát, hogy a műveltség terjesztésének ígéretével valójában a műveletlenséget termeli újra. A kötet a címadó, 2010-es esszé mellett 22 rövid írást tartalmaz, melyek a pedagógia alapkérdéseit járják körül egy rendszeres neveléselméletet képezve.

Codău Annamária (Marosvásárhely) Magyar-angol szakot végzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd ugyanitt elvégezte a magyar nyelv- és irodalomtudományi mesterképzést. Jelenleg Marosvásárhelyen él, szabadúszó, többek közt kritika- és recenzióírással valamint fordítással foglalkozik.

Márton-Simon Anna (Sepsiszentgyörgy): a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum magyar szakos tanára.

Mentés másként pedagógia csoport

A Mentés másként projekt egy pedagógiai konferencia szervezésével vette kezdetét 2018-ban, most a harmadik alkalom megszervezésén dolgozunk. Idén újabb projektekkel egészítettük ki pedagógiai tevékenységünket, hogy minél több pedagógust és pedagógus hallgatót elérjünk Kolozs megye határain túl is.

A Mentés másként célja, hogy lebontsuk a tévhiteket, eltöröljük vagy újrafogalmazzuk a gyakorlatokat, amelyek ellehetetlenítik egy demokratikus és funkcionális oktatási rendszer létrejöttét. Az áthallásos cím az oktatásban részt vevő minden gyermek bevonását célzó módszerek felkutatására is vonatkozik.

Projektjeinkkel az oktatási rendszert érintő általános kérdéseket (pedagógusképzés, gyermekszegénység, szociális hátrány, inklúzió, rasszizmus, abúzus) egy-egy gyakorlati támponton, tanítási tapasztalaton, bevált módszeren keresztül közelítjük meg.
 


 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.