hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Fényrajzokkal mozgatjuk meg a színház épületét

2019.12.16

Több mint ezer gyermek közreműködésével, egy egyedülálló esemény keretében december 20-án és 21-én este fényrajzokkal festjük át a Tamási Áron Színház homlokzatát.

Sepsiszentgyörgy Főterén, a Karácsonyi vásár ideje alatt, december 20-án, pénteken és 21-én, szombaton este 17:30 és 21 óra között gyermekrajzokkal keltjük életre a Tamási Áron Színház homlokzatát.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának projektjében több, mint ezer gyermek vesz részt, a város minden óvodája és elemi iskolája képviselteti magát. Az önkormányzat munkatársai személyesen juttatták el az A3-as formátumú, a  színház homlokzatának kontúrját tartalmazó rajzlapokat az intézményeknek, de azokat szabadon is lehetett igényelni a városimázs irodában. A gyerekek ezekre a lapokra készítették el saját ceruza, vízfesték, vagy zsírkréta rajzaikat a karácsony témakörében.

Az intézmények részéről nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, a gyermekek lelkesen vettek részt a projektben, ezt a több, mint ezer rajz sokszínűsége is bizonyítja.

A virtuális épületfestést, közismertebb nevén videomappinget sepsiszentgyörgyi vizuális művész, Rancz András, a MORE IS LESS vállalkozás alapítója biztosítja. A program időpontja alatt a Főtéren néhány oszlop világítása le lesz kapcsolva.

A gyermekek és szülők bevonásával szeretnénk, ha az esemény a karácsonyi várakozás igazi közösségi élménye lenne, és célunk, hogy az épületfestést, amely főleg fiatalok körében népszerű műfaj, minél szélesebb körben tegyük ismertté.

Városunkban korábban videomapping show-ra a pulzArt kortárs művészeti fesztivál keretében került még sor 2016-ban, amikor a Székely Mikó Kollégium épületét fényfestette egy szintén Rancz András által koordinált csapat, illetve 2018-ban, amikor Bordos László Zsolt videomapping műhely foglalkozást tartott és a fesztivál záró napjának estéjén a munkákat a Tamási Áron Színház homlokzatán mutatták be.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.