hu
 
Szerda, 2026. Augusztus 12.

Leváltották Bálint József alpolgármestert

2009.12.04
A szerda esti tanácsülésen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tagjai megszavazták a Bálint József alpolgármester leváltásáról szóló tanácshatározatot.  Antal Árpád András polgármester kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MPP frakció végre megszabadulhat attól az ellentmondásos szereptől, hogy döntéshozó szerepben is ellenzékként viselkedik. Sepsiszentgyörgy polgármestere többször is hangsúlyozta, másfél évvel ezelőtt hitt abban, hogy az MPP tagjai tudnak és akarnak is a város érdekében dolgozni, de sajnos azt tapasztalta, hogy folyamatosan akadályozták a munkában.

„Kezdeményezésem nem elsősorban a személy ellen szól, hanem az MPP frakció fegyelmezetlensége ellen. Tulajdonképpen arról van szó, hogy összhangba kell hozni az MPP frakció státusát viselkedésével. Az változik, hogy nem lesz többé elvárásom, mert az MPP egyértelműen ellenzék lesz” - fejtette ki Antal Árpád András polgármester, felkérve az MPP tanácsosait, hogy ellenőrizzék nyugodtan munkáját, hiszen az ellenzéknek ez is a feladata.

Klárik Attila az RMDSZ frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az alpolgármesteri tisztség kizárólag politikai alku eredménye, válaszolva arra, hogy az MPP tanácsosok szerint törvénytelen a Bálint József leváltását kezdeményező tanácshatározatot. A tanácsülésen az RMDSZ frakció, a Nemzeti Liberális Párt két tanácsosa és a Szociáldemokrata Párt egy tanácsosa megszavazta az éles vitát kiváltó tanácshatározatot, a Demokrata Liberális Párt tanácsosa nem vett részt a gyűlésen, az MPP frakció tagjai pedig szavazáskor kivonultak az ülésről.

A város vezetője elmondta, nem fog javasolni senkit a megüresedő alpolgármester tisztségre. Bálint József a továbbiakban városi tanácsosként vesz részt az önkormányzat munkájában, tanácsosi mandátumát nem veszíti el – hangzott el a tanácsülésen.

A szerda esti tanácsülésen éles vita alakult ki annak kapcsán is, hogy a december elsejei megemlékezéseket szélsőséges román fiatalok akarták megzavarni. Antal Árpád András polgármester megköszönte a sepsiszentgyörgyi lakosság bölcs hozzáállását, amellyel elutasította a kintről jövő provokációt, a tanácsosok nagy része pedig úgy értékelte, a rendfenntartók nagy fegyelemmel és hozzáértéssel végezték munkájukat.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket