hu
 
Szerda, 2026. Augusztus 12.

Antal Árpád: Válságban le kell nullázni a sérelmeket

2009.12.17
„Az RMDSZ-nek a választások utáni helyzetben sem volt más lehetősége, minthogy két rossz opció közül a kevésbé rosszat válassza\"- nyilatkozta Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Antal elmondta, részben örül annak, hogy Băsescu nyerte a választásokat, tekintve, hogy ellenkező esetben az RMDSZ-en kérték volna számon a szociáldemokraták által elkövetett lehetséges hibákat. Antal felvázolta mindazokat a közös pontokat melyek ésszerűvé teszik a demokrata liberálisokkal való kormányalakítást.
„Mivel a demokrata liberálisok bázisa Erdélyben van, akárcsak az RMDSZ-é, ez egyben azt is jelenti, hogy több pénz jut majd Erdélynek. Valószínű, hogy a decentralizáció kérdését is könnyebben lehet rendezni velük, mivel erős önkormányzati vezetőik vannak, akiknek érdekében áll a problémák helyi szinten való kezelése” - elemezte a polgármester, aki arra is kitért hogy a demokrata liberálisokat kivéve egyetlen más politikai pártnak sincs igazán nagy horderejű politikai projektje. Antal szerint nem mindegy, hogy az állam intézményes reformját - mely mélyreható és hosszú távú változásokat eredményez Romániában és amely Băsescu győzelmével immár elkerülhetetlen -, az RMDSZ tudja befolyásolni vagy sem.
„Felnőtt politikusoknak válság idején le kell tudniuk nullázni a sérelmeiket. Nem a sérelmek hánytorgatása, hanem a konstruktív munka viszi a közösségeket előre” – fejtegette a polgármester, aki arra is lát lehetőséget, hogy az RMDSZ együttműködjön a demokrata liberálisokkal az ország regionális átszervezésének kérdésében. A polgármester az állam szerkezeti reformjának szerves részeként képzeli el a régiók átszervezését és bízik abban, hogy a regionális parlamentek reális alternatívát jelentenek a jelenlegi kétkamarás rendszerrel szemben.
„Lássuk be, hogy a romániai politikában a garancia nagyon relatív és tágan értelmezett. Ugyanakkor az RMDSZ-nek kormányalkotó tényezőként az a feladata hogy minél többet tudjon elfogadtatni politikai partnereivel a kisebbségi jogokat érintő kérdésekben.” – summázta Antal Árpád.
Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket