hu
 
Szerda, 2026. Augusztus 12.

Veszélyben a város integrált fejlesztési terve

2010.02.01
A város integrált fejlesztési terve hat alpályázatból áll, egyetlen fejezet kiesése is veszélyezteti megvalósulását – figyelmeztetett Antal Árpád András polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az MPP tanácsosai a a januári rendkívüli tanácsülésen nem szavazták meg, hogy a Bene-házat (ahol jelenleg a Vérközpont működik) megkapja az önkormányzat, cserébe Bánki Dónát 15. szám alatt levő épületét ajánlva fel. A félreértések elkerülése végett a város vezetője ismertette a tavaly márciusban összeállított pályázat lényegét: a Regionális Operatív Program kiírásában szerepel, hogy a tervnek kötelezően tartalmaznia kell szociális, infrastrukturális és turisztikai elemet is. Ha esik a Bene-ház restaurálása és benne a Vadász múzeum kialakítása, akkor nem lesz nyerő a pályázat – mutatott rá Antal Árpád András, aki elmagyarázta azért kellett az egyszer már elfogadott határozatot újra a tanács elé vinni, mert tavaly év végén az ügyvivő kormány nem határozhatott vagyoni kérdésekről.

A januári soros ülésen körvonalazódott egy megoldás, azonban az MPP tanácsosok nem fogadták el, így a kétharmados döntést igénylő tanácshatározat módosításokkal sem ment át. Keresztély Irma főtanfelügyelő, városi tanácsos javaslata szerint az amúgy is a Csipike óvodához tartozó négy csoportnak át kellene kerülnie az anyaóvodához, így megoldódna a probléma.
 
2009-ben a tanács már megszavazta az ingatlancserét, a legutóbbi két tanácsülésen az MPP tanácsosai már nem értettek egyet a döntéssel, így elhalasztódott az ügy.
A pályázatot 2009. március végén adták le, jelenleg Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Gyulafehérvár terve maradt versenyben. A pályázatban hat fejezet szerepelt, utcák modernizálása, a katolikus temető melletti övezet parkosítása, a Három Rózsa szociális étkezde felújítása, a Bene-ház (jelenleg Vérközpont) felújítása és átalakítása múzeummá, sétatér kialakítása a Székely Mikó Kollégium sarkától a Szabadság-térig, valamint tartalmazza három parkolóház építését is, de ez utóbbi várhatóan önköltségből valósul meg.
Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket