hu
 
Szombat, 2026. Március 21.

Háromszéki fejlesztések

2010.02.22
Sepsiszentgyörgyön Elena Udrea jelenlétében iktatták be a megye két alprefektusát, Valentin Ionaşcut, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség volt igazgatóját és Benedek Káplár Gábor volt Brassó megyei alprefektust.

\"\"

Az azt követő sajtótájékoztatón a miniszter a háromszéki programok mellett a minisztérium országos programjait is ismertette, a vidéki lakások építése mellett a megyei utak rehabilitálását emelte ki. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az idén megtörténjen a Sepsibükszád – Bálványos – Torja útszakasz rehabilitálása, mert idegenforgalmi szempontok miatt is sürgető kérdés. A Sepsibükszádtól induló, a Szent Anna tóig megépítendő libegő tervének támogatását is megígérte a miniszterasszony. Ezt a tervet Kovászna Megye Tanácsa Hargita Megye Tanácsával közösen kezdeményezte, egyelőre a dokumentáció elkészítésére kértek 100.000 eurót.
A megyei tanács előkészítette a megyei utak felújításához szükséges dokumentációt, készen állnak a leadására, csak támogatás kell – jelentette ki Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke hozzátette, hogy remélik sikerül a Tízezer km megyei út rehabilitálása kormányprogramból a Háromszék számára fontos útszakaszokra pénzt szerezni. A tanácselnök azt is bejelentette, hogy a kivitelező aláírta a szerződést a minisztériumnak alárendelt Országos Befektetési Alappal a kézdivásárhelyi jégpálya befödése érdekében, így idén a munkálatokat be is kell fejezni.
Sepsiszentgyörgy polgármestere a közös programok közül a hőszigetelést emelte ki, mint mondta, a város továbbra is példaértékű kíván maradni ezen a területen, éppen ezért innovatív hőszigetelési technológia bevezetésén dolgoznak. „Sok tervünk van, amelyhez támogatásra van szükségünk.  A legfontosabb szaktárcák a turisztikai és fejlesztési valamint a környezetvédelmi minisztériumok, amelyek valóban sokat tudnak segíteni a helyi közösségek fejlesztése érdekében” – mutatott rá Antal Árpád András.

\"\"

Elena Udrea háromszéki látogatását Sugásfürdőn fejezte be, ahol megtekintette a szaktárca támogatásával épülő új sípályát.

Fotók: Henning János
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani