hu
 
Szombat, 2025. Július 26.

Világsztárok az idei Szent György Napokon

2010.02.25
Nyolcvan százalékban végleges a programja az idei Szent György Napoknak – jelentették be a rendezvénysorozat szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Idén április 18-a és 25-e között kerül sor a 19. Szent György Napokra – tájékoztatott Grubisics Levente főszervező.

Az idei fesztivál nemzetközi fősztárja a nagy népszerűségnek örvendő retro-disco képviselője a Bad Boys Blue.  A magyar zenei élet kiemelt fellépője a rock and roll nagymestere, Fenyő Miklós, aki húsztagú zenekarral és tánckarral érkezik Sepsiszentgyörgyre, és végre a Szent György Napok vendége lesz (az előző években már volt szó róla, hogy jön a városünnepre, de sajnos elmaradt a fellépés) a magyar blues királya, Deák Bill Gyula. A romániai 30. születésnapját ünneplő Compact együttes országos turnéja keretében lép fel a Szent György Napokon, míg a hip-hop műfaj kedvelőinek a Puya koncertet ajánlják a szervezők.

Továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek a hangosítás és fénytechnika minőségének, 30 százalékkal nagyobb felszerelést sikerült leszerződtetni a tavalyi áron – számolt be Dancs Zsolt programigazgató.

 „Ebben az évben a kulturális programokat kívánják erősíteni, várhatóan több mint 300 művelődési programpont várja az érdeklődőket a Szent György Napok ideje alatt, többek között olyan világsztár is megtiszteli városunkat, mint Varnus Xavér, Kanadában élő orgonaművész, de ez idő alatt vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a kecskeméti Katona József Színház is” – fejtette ki Dancs Zsolt. A szervezők a háromszéki társulatokra is gondoltak, amelyek a premierek mellett a 2009-2010-es repertoárjukból is játszanak, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a városnapokra érkező vendégek szívesen nézik a Tamási Áron Színház és a Háromszék Táncegyüttes produkcióit. Ugyancsak a Szent György Napok ideje alatt szervezik meg második alkalommal a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót, és a közönség által kedvelt jazz és blues kocsmák is üzemelnek majd.

Idén kikerül az Erzsébet parkból a kézműves vásár és a folklór színpad a Lábas-Ház elé, hogy védjék meg a park növényzetét - tájékoztattak a szervezők, kiemelve azt is, hogy a tavalyi hibákból tanulságait leszűrve, ebben az évben a vendéglátók nem használhatnak saját áramgenerátort, mert korábban más rendezvényeket zavartak a hangos zenével.

A 19. alkalommal megszervezett Szent György Napok költségvetése 150.000 euró, ennek felét az önkormányzat biztosítja, másik felét támogatásokból, saját bevételekből kell kigazdálkodni – ismertette az anyagi keretet Grubisics Levente.

A Szent György Napok szervezői ezúttal felhívást is intéztek a helyi művészek, alkotócsoportok felé, hogy lehet még jelentkezni a rendezvényre a Polgármesteri Hivatal Városimázsirodájában vagy a varosnapok@sepsiszentgyorgyinfo.ro email címen.

Aszfaltozási munkálatok 15 útkereszteződésben Sepsiszentgyörgyön
2025.07.23

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja az úthálózat korszerűsítését, a forgalom és a tömegközlekedés rendszerezését és hatékonyabbá tételét célzó, európai uniós forrásból finanszírozott projekt keretében.

Sepsi Carddal elérhetőbb a kikapcsolódás
2025.07.21

A Sepsi Card kedvezményes hozzáférést biztosít a sepsiszentgyörgyieknek a városi strandhoz és más szabadidős létesítményekben való belépéshez 

Havi 100 euróra emelték a lakbértámogatást a 35 év alatti fiatalok számára Sepsiszentgyörgyön
2025.07.15

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata frissítette a 35 év alatti fiatalokat célzó lakbértámogatási programját.

Rézben érthető – MAKKAI István szobrászművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központban
2025.07.10

Július 11-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben Nagy T. Katalin művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője megnyitják MAKKAI István szobrászművész kiállítását.