hu
 
Szombat, 2026. Március 21.

Szeklermen in black

2010.03.19
Paintball versenyen mérik össze erejüket a székelyföldi önkormányzati vezetők

Jövő szombaton, március 27-én zajlik le az első Székelyföldi Paintball Csata, melynek az különlegessége, hogy ezúttal székelyföldi önkormányzati vezetők lövöldöznek egymásra festékgolyókkal öt percen át.
„Azért fogadtuk el ezt a nem hétköznapi felkérést, mert úgy gondoljuk, jó ügy érdekében cselekszünk. Az esemény kapcsán befolyt összeget a pálya felújítására fogják fordítani a főszervezők, ha ehhez hozzá tudunk járulni, akkor szívesen veszünk részt hasonló kezdeményezésekben” – nyilatkozta Antal Árpád András polgármester.

\"\"

A sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal az esemény egyik társszervezője, a résztvevők székelyföldi tanácselnökök, polgármesterek és tanácstagok lesznek. Az összesen huszonnégy résztvevő 8 csapatra osztva méri össze az erejét.
Hajnal Attila és Száfta Szabolcs szervezők elmondták, figyelemfelkeltő eseményben gondolkodtak, amikor felkérték az önkormányzati vezetőket. Olyan kuriózumnak számító versenyt szeretnének szervezni, mely nemcsak népszerűsíti a Romániában egyelőre gyerekcipőben járó sportot, hanem jótékonysági vetülete is van.

A verseny nem publikus, a sajtó azonban tudósítani fog a mérkőzésről és az eredményekről.
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani