hu
 
Szombat, 2026. Március 21.

Regionális parlamentek segíthetnék a kis létszámú törvényhozást

2010.05.05
A jelenlegi két ház helyett csak egy maradna, és lecsökkentenék a képviselők számát. Az államelnök hatásköre erősödne a változásokkal. Az RMDSZ szerint egy valódi felső és alsóházas rendszerben hatékonyabb lehet a kisebbségi érdekvédelem, ezért megtartanák a kétházas rendszert, a szenátust viszont a régiók képviseletévé alakítaná át.

A romániai parlamenti berendezkedés alapjait az 1991-es új alkotmány tette le. A kétkamarás parlamenti rendszer mellett az államelnök is erős jogosítványokat kapott.

Jelenleg egy törvénytervezet érkezhet a képviselőktől, szenátoroktól és az állampolgároktól is, amely témájától függően a képviselőházba vagy a szenátusba kerül. Itt a bizottságok alakítanak rajta, majd a ház ülésein vitatják meg, majd szavaznak róla. Ekkor kerül át a törvénytervezet a másik házba, ahol ismét a bizottság módosítják, majd az ülések napirendi pontjai között tárgyalják. Szavazás után elküldik az államelnöknek. Az elnöki aláírást követően megjelenik a hivatalos közlönyben. Ekkor lép érvénybe. Ezzel a folyamattal párhuzamosan kormánynak is van törvényalkotói hatalma.


Az erős elnök miatt az elmúlt évtizedet a parlament és az államfő közötti hatásköri harc jellemezte Romániában. Traian Basescu első mandátumának végén szította a politikusokkal szembeni ellenszenvet, majd kampányával egy időben népszavazást kezdeményezett a képviselők számának csökkentésére és az egykamarás rendszer bevezetésére. Emil Boc miniszterelnök és a Demokrata Liberális Párt támogatja az elnököt elképzelésében.

Forrás: Duna TV
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani