hu
 
Hétfő, 2025. December 22.

Hárit-program roma gyekeknek

2010.06.18

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Háromszéki Ifjúsági Tanács, karöltve a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatósággal és az Etnikumközi Hivatallal roma gyerekek nyári vakációzását célzó programot indít. A szervezet képviselői, Grüman Róbert elnök és Kelemen Éva programkoordinátor szerdán részleteiben ismertették a programot, amelynek lényege, hogy június 15-e és augusztus 15- e között a szervezők az őrkői roma gyerekekkel foglalkoznak.
 

\"\"
Fotó: Henning János


A minden kedden megszervezendő találkozás első felében harminc, 7 és 10 év közötti gyermek nevelő célzatú, ismeretelmélyítő gyakorlatokon vesz részt, a napi program második részében önkéntességre nevelik őket. A résztvevők toborzásában a szervezők segítségére sietett Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke is. A program keretén belül lesz sport, karnevál és családi nap is. Az egyik legjelentősebb momentum a zabolai Csipkésben megszervezésre kerülő tábor, illetve záróakkordját egy olyan előadás képezné, melyet a résztvevő gyerekek adnának elő. Antal Árpád András polgármester a program kapcsán elmondta, ha lenne még harminc olyan civil szervezet, mely komolyan venné a roma-kérdést, a láthatatlan falakat sokkal hamarabb le lehetne bontani.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.