hu
 
Szombat, 2026. Március 21.

Most a várakozáson a sor

2010.06.25

Elkészült és célba is jutott az Európai Ifúsági Főváros pályázat

Benyújtotta Sepsiszentgyörgy európai ifúsági fővárosi címére írt pályázatát egy kilenc fiatalból álló, lelkes csapat. Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy 2013-ban szeretne Európa Ifúsági Fővárosa lenni, a munkacsoport öt hónapja dolgozik a pályázaton, amihez a polgármesteri hivatal is csatlakozott, többek között a jogi személyiséget biztosítva a pályázáshoz.

Veres Tímea, a projekt koordinátora elmondta, a kilenc emberből, aki a részletes pályázati projektet összeállította, négy teljesen önkéntes alapon dolgozott, olyannyira, hogy ők maguk jelentkeztek, ami bizonyítja, a szentgyörgyiek szeretik városukat, és lelkesen dolgoznak az érdekes tervek megvalósítása érdekében. A pályázatot június 22-én este nyújtották be az ebben az ügyben illetékes hatósághoz.

Veres Tímea, Nagy Tünde és Pál Katalin Kinga decemberben fedezte fel az Európa Ifjúsági Fővárosa 2013- ra szóló kiírást, és neki is láttak a tervezésnek. Január közepén keresték meg Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, ugyanis a pályázatot az önkormányzatnak kell leadnia. A pályázat összesen 27 projektből áll össze, ezek a kultúra, sport, ifjúság, környezetvédelem, ifjúságpolitika területeit célozzák, illetve egy, a hatóság által kiírt projekt.



A pályázatkészítők három külön munkacsoportra oszlottak, külön-külön foglalkoztak például a költségvetéssel és a kommunikációs tervvel. A pályázat költségvetése ez idő szerint másfélmillió euró. Az Európai Ifjúsági Fórum nem ad pénzbeli támogatást, de a városi önkormányzat anyagilag is hozzájárul, ezentúl számítanak vállalkozókra, esetleg központi támogatásra, és civil szervezetekkel közösen is szeretnének pénzalapokért pályázni. Amennyiben a pályázat pozitív elbírálásban részesül, akkor a pénzalapok megteremtésére két év áll rendelkezésre.

Az még nem ismeretes, hogy mely európai településekkel versenyez Sepsiszentgyörgy az ifjúsági főváros címért. Idén egy százhúszezer lakosú portugál város, Braga a cím tulajdonosa, előző években viszont Rotterdam és Torinó nagyvárosok nyerték el a címet. Az első forduló eredményeit, melyből kiderül, kik maradnak versenyben, július 14-én teszik közzé, de a szervezők információ szerint Romániából nincsen más pályázó.

A bevett szokás szerint általában három település kerül be a végső válogatóba, remélhetőleg ennek egyike Sepsiszentgyörgy lesz. A kezdeményezők némi büszekeséggel mondták el, hogy bár nem tudják, kik a versenytársak, viszont egyedül ők jelentkeztek be a Facebook közösségi oldalon, és eddig már több mint ezer „barátjuk”, azaz támogatójuk van. A végső eredményre egyébként ősszel lehet számítani, amennyiben az első akadályt sikerrel veszi a pályázat.

 
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani