hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Székelyföld Kerékpáros Körversenye - Szökés az első pár kilométeren

2010.07.24
Tíz óra előtt pár perccel rajtolt el ma a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének harmadik szakasza, a „Királyetap”. A Csíkszereda északi kijáratánál adott technikai rajtot követően már Csicsóban megszökött két ukrán kerekes, Martyinenko Alexander (ISD Donyeck) és Popov Dimitro (Kolls). Csíkrákosnál „csatlakozott” hozzájuk a Tusnád Cycling Team hegymenője, Bruno Rizzi is, a szökevények előnye ettől a perctől fogva folyamatosan nőtt a mezőnnyel szemben. A csúcspontot, 5 perc és 22 másodpercet Gyergyócsomafalván érte el, ezt követően a szökevények előnye folyamatosan fogyott, őket véglegesen Máréfalván fogta be a mezőny.

\"\"
Fotó: Halmágyi Zsolt

A nap első sprintjét Csíkszentdomokoson és a másodikot Székelyudvarhelyen Martyinenko nyerte, a Szentegyháza határában tartott harmadik sprinten az ukrán Paktusov Anatolij (ISD) volt a leggyorsabb. Ma négy hegymenetet rendeztek, a Bucsin-tető A-kategóriás, míg a Kalonda-, a Cekend- és a Tolvajos-tető B-kategóriás mászásnak számított. Mind a négy hegymenetet a TCT-s olasz Bruno Rizzi nyerte.

A szakaszgyőzelemért Csíkszeredában az utolsó egy kilométeren belül kezdődött a hajrá, amelyet Alexander Sedijk (ISD) teljesített a legjobban. Azonos idővel érkezett mögötte egy kisebb boly, másodikként a kolumbiai Pedraza Morale Fernando (SP Tableware), harmadikként pedig a bolgár Evgenij Gerganov (Hemus – 1896 - Vivelo) lépte át a célvonalat. A győztessel azonos időt kapta meg a hetedik helyen érkezett Bruno Rizzi is.

\"\"
Fotó: Halmágyi Zsolt

A pénteki cél előtt történt esetet még tegnap délután is vizsgálta Székelyföld Kerékpáros Körversenyén tevékenykedő bírói csoport. Végül a testület és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által a viadalra delegált ír Paul Watson úgy döntött, hogy megbüntetik a Hemus – 1896 – Vivelo olasz kerekesét, Rino Zampillit. A péntek esti incidensről ugyanis videófelvétel is készült, ezt este Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői a bírók rendelkezésére bocsájtották. A felvételen tisztán látszik, ahogyan Zampilli a cél előtti sprintelés során szabálytalanul változtatott irányt, így az ő kerékpárjának hátsó kerekébe akadt bele Andrea Pinos (TCT), rajta pedig átesett Vitalij Popkov (ISD). A bírók határozata alapján Zampilli a szabálytalan irányváltásért 50 svájci frankos büntetést kapott, ugyanakkor a második helyről a 32. helyre sorolták a szakaszeredményekben.

Többen is megkérdőjelezték a büntetés súlyosságát. Zampilli tettével nem csupán két nagyon jó sprintert, Pinost és Popkovot akadályozta meg, hogy a szakaszt nyerjenek, hanem mindkettejük súlyos sérüléseket szenvedett. Andrea Pinosnak ugyan nem tört el egyetlen csontja sem, ám a csíkszeredai Szabadság tér aszfaltsávján közel hatvan kilométeres sebességnél bukni, majd közel nyolc métert az aszfalton csúszni nem éppen kellemes. Pinost a csíkszeredai kórházban ápolják. Rosszabbul jött ki az esésből Vitalij Popkov. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének tavalyi győztese, illetve az idei viadal első szakaszának nyertese súlyos hát-, nyaki- és gerincsérüléseket szenvedett. Az ukránt előbb a csíkszeredai kórházba, majd péntek este Marosvásárhelyre szállították. Popkov harmadik nyaki csigolyája repedt meg és mozdult el, hétfőn műtik a Maros-parti városban, rehabilitációja legkevesebb hat hónap, de lehet, hogy az ukrán bajnok kerékpáros karrierje Csíkszeredában véget ért. Nos, ehhez mérten a balesetet okozó Rino Zampilli megúszta ötven svájci frank büntetéssel…

\"\"
Fotó: Halmágyi Zsolt

Holnap a körverseny utolsó két szakaszára kerül sor. Délelőtt 10.45-kor az egyéni időfutamot rendezik a Csiba és Hargitafürdő között, míg 18 órától Csíkszereda utcáin lesz a záró etap.

Holnap délelőtt az összetettben vezetőnek járó kék, Tusnád feliratú mezt az bolgár Gerganov Evgenij (Hemus – 1896 - Vivelo), a legjobb hegymenőnek járó sárga, Csíkszereda feliratú mezt Bruno Rizzi (Tusnád Cycling Team), a legjobb sprinternek járó piros-fekete, Harborsz feliratú mezt Sedijk Alexander (ISD Donyeck), a legjobb U23-as versenyzőnek járó zöld, Fenestela 68 feliratú mezt a kolumbiai Camilio Castiblanco (SP Tableware) viseli.

Szerző: Kopacz Gyula

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket