hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Védekezés Nyugat-nílusi vírus által okozott fertőzés ellen

2010.09.01

A Cantacuzino Intézet által végzett vizsgálatok igazolják, hogy Románia területén is megjelent a Nyugat-nílusi vírus. Augusztus  folyamán több környező országban jelentettek hasonló eseteket, így Görögországban, Oroszországban – főképpen a Fekete Tenger partvidéke körül és más európai országokban is. A román Egészségügyi Minisztérium intézkedéseket hozott a vírus elterjedésének megakadályozása érdekében.

Éppen ezért felhívja a lakosság figyelmet az óvintézkedések betartásának a fontosságára. Emberek esetében a fertőzés általában sajátos tünetek nélkül, lázas betegségként zajlik le (a legtöbben nem is tudnak róla, mert az influenzáéhoz hasonló tüneteket produkál).


Tünetei:

  • láz
  • fejfájás
  • izomgyengeség
  • hányás
  • emlékezetkiesés
  • izületi- és izomfájdalmak


A vírus hordozói főképp a madarak, az ember pedig szúnyogcsípés útján fertőződhet meg.

Esetleges szúnyogcsípés után 3-7 napra a fent említett tünetek közül valamelyiket észleli, akkor sürgősen forduljon a családorvosához vagy menjen el a legközelebbi orvosi rendelőbe vagy kórházba.


Védekezés:

  • szúnyogirtással
  • az állóvizek befedésével vagy leengedésével (ez azért igen fontos, mert az esőzések után számos pocsolya maradt, ahol a következő 7-10 nap során szúnyogok milliói kelhetnek ki)
  • rovarirtó szerek és védőruházat használatával a fertőzött területeken
  • hosszú ujjú pulóverek és nadrágok használatával




További információk:


Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság
520023, Sepsiszentgyörgy, Gödri Ferenc utca 12. szám
Egészségügyi Nevelés Iroda

Tel.: 0267 351398
E-mail: dsp@dspcovasna.ro
Honlap: www.dspcovasna.ro

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket