hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Lezárult az 1940 előtt épült megyeszékhelyi magánházak „szépségversenye”

2010.10.01

Egy magánház nem csak attól szép és értékes, hogy újonnan épült. El kell jutnunk oda, hogy kiváltság és ne teher legyen egy régi épület – hívják fel a figyelmet a szakemberek, akik részt vettek a sepsiszentgyörgyi Homlokzatok Szépségversenye zsűrijében. A régi ház odafigyelést és törődést igényel, de az eredmény mindent megér – vallják egyes tulajdonosok, akik hajlandóak voltak akár többet is költeni, hogy megtartsák magánházuk eredeti formáját.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Művelődési és Nemzeti Kulturális Örökség Kovászna Megyei Igazgatósága közösen szervezte meg a Homlokzatok Szépségversenyét, amelyre 1940 előtt épült, sepsiszentgyörgyi házzal lehetett benevezni.

„A versenynek az is a célja, hogy felhívjuk a figyelmet Sepsiszentgyörgy épített örökségére, hogy a jó példákat megismertessük, ugyanakkor biztassuk is a tulajdonosokat, hogy a régi házakra odafigyeljenek” – mondta el Sztakics Éva alpolgármester, hozzátéve, hogy a zsűri négy házat választott ki, amelyeknek tulajdonosait egyenként 2500 lejjel díjazzák.

„Tavasszal egy régi ház felújítását követtem végig, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy az ilyen munkát érdemes úgymond nagydobra verni és jutalmazni is, a városháza pedig első megkeresésre partner volt” – idézte fel a szépségverseny megszületésének pillanatát Magyarósi Imola, a Művelődési és Nemzeti Kulturális Örökség Kovászna Megyei Igazgatóságának munkatársa, a zsűri tagja. „Sajnos sok esetben a tulajdonosokban nem tudatosul, hogy régi házuk milyen értéket képvisel, őket szeretnénk bátorítani” – hívja fel a figyelmet a műemlékvédelmes szakember.

A héttagú zsűri azt értékelte, ha átalakítás esetén megtartották a ház eredeti formáját, megőrizték a nyílás zárók anyagát és a díszítőelemeket is a homlokzaton. „Tudatában vagyunk annak, hogy többe kerülnek, és hosszabb időt tartanak a munkálatok, ha a felújításnál ezeket az elvárásokat figyelembe veszik, de a pályázóink által beküldött munkákat elnézve, megérte a fáradtságot. Tulajdonostól függ, hogy egy ilyen házat – különösen, ha műemlékről van szó – tehernek vagy kiváltságnak érez a gazdája. Mi azt szeretnénk, ha büszkék lennének egy-egy ilyen régi” – magyarázta Birtalan Erzsébet Csilla, Sepsiszentgyörgy főépítésze, a zsűri tagja.

A városháza és a műemlékvédelmi hivatal közös felhívására 11-en válaszoltak, az eredményhirdetésre hamarosan sor kerül. A Székely Hírmondó Városháza oldalán pedig egyenként bemutatatásra kerülnek a nyertes házak.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket