hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Útlezárás a központban

2010.10.06

2010. október 7-10 között lezárják a Szent György téri autós forgalmat a következő program szerint.

Csütörtök reggel 8 órától vasárnap déli 12 óráig az 1918. December 1. utca és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésétől a Potsa József utca bejáratáig, illetve a Bem József utca Sugás Áruház sarkáig tartó részét zárják le, a Sugás Áruház mögött lehet majd közlekedni.

Pénteken és szombaton 18 óra és 22 óra között pedig az 1918. December 1. utca és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésétől a Gróf Mikó Imre utca Gödri Ferenc utca bejáratáig tartó részéig, illetve a Bem József utca Sugás Áruház sarkáig tartó részét zárják le, a Sugás Áruhás mögött és a Gödri Ferenc utcában tehát lehet majd közlekedni.

A városi buszjáratok a forgalomlezárások miatt az ilyenkor szokásos menetrend-eltérés szerint fognak közlekedni.

A Szent György téri forgalom lezárása egy környezetvédelmi kampány keretén belül megrendezésre kerülő koncertek miatt szükséges.

A lakók szíves megértését kérjük!
 

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket