hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Az ’56-os forradalom áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

2010.10.25

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház közösen szerveztek megemlékezést október 23-án, az ’56-os forradalom évfordulóján. Az emléknapi program koszorúzással indult. Az ünneplő tömeg elsőként Szalai Attila ’56-os mártír emléktáblájánál tisztelgett, majd  a Polgármesteri Hivatal homlokzatán található Gloria Victis feliratú emléktáblánál, az Erzsébet parkban, a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafánál és a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán található ’56-os emlékműnél is koszorút helyezett el.

Az ünnepi megemlékezésen beszédet mondott többek között Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Sógor Csaba EP képviselő, Puskás Attila, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviseletében, valamint a Pofosz képviselője, Lévai István.
„Azért vagyunk ma itt, hogy fejet hajtsunk a halottak, a hősök, a túlélők és a szenvedők előtt, illetve, hogy feltegyük a kérdést magunkban: méltók tudunk-e lenni ehhez a királyi örökséghez, a szabadsághoz, amelyért sokan életüket áldozták” – hívta fel a megemlékezők figyelmét Sógor Csaba, EP-képviselő az ’56-os forradalom üzenetének fontosságára. 


Antal Árpád hangsúlyozta „nem engedhetjük, hogy az elnyomók, a zsarnokok elrabolják jövőnket. Ha van 1956-nak tanulsága az erdélyi magyarság számára, akkor az a bátorságról és a szabadság szeretetéről, a cselekvés bátorságáról szól. Le kell győznünk a kommunizmus alatt belénk rögzült félelmeket, és ki kell állnunk elveinkért.” És azt is kiemelte, “jó érzés ma egy forradalmi tettekkel kapcsolatos évfordulón úgy részt venni, hogy tudjuk, egy jelenleg zajló forradalomnak vagyunk részesei. Annak a forradalomnak, mely számunkra, székelyek számára azt jelenti, hogy Magyarország teljes értékű polgárainak tekint minket”
Az ünnepi megmelékezés végén Szabó Lajos kanonok mondott áldást és a Cantus Firmus Vegyeskar adta elő Handel Győzelmi dalát.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket