hu
 
Szombat, 2026. Március 21.

Képviselő nélkül az őrkőiek

2010.11.12

Sürgősen megoldandó probléma elé került Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Minekutána Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke néhány hete bejelentette Antal Árpád András polgármesternek, hogy családjával kitelepül Svédországba. Ez azt eredményezi, hogy az Őrkővel kapcsolatos tervek jelenleg stagnálnak, hiszen egyelőre nincs olyan képviselője a roma lakosságnak, akit egységesen elfogadnának – magyarázta a polgármester. Antal Árpád András szerint minél hamarabb megoldást kell találni erre, akár egy helyi önkormányzati testület formájában – amelyben 6-7 személy kapna helyet, választás révén –, mivel a hat hónappal ezelőtt elindított integrációs kezdeményezés sem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, így a „berlini fal” is a helyén marad egyelőre. A lényeg, hogy ezt a folyamatot folytatni lehessen.

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani