hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

Elkezdődött az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat

2011.04.01

Közel kétezren ünnepelték a város születésnapját.

Sepsiszentgyörgy lakói március 30-án, szerda este megajándékozták a várost, egymást az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat nyitóünnepségén, mely Az én ajándékom Sepsiszentgyörgynek! címet viselte. Miközben egyre csak gyűltek a közönség által hozott különbnél különb tárgyak, a Szabadság téren felállított színpadon összesen 99 fellépő adta át jelképes ajándékát a közönségnek a 14 produkció formájában.


Antal Árpád András polgármester nyitóbeszédében, keresvén a választ a kérdésre, miszerint sok vagy kevés 550 év, elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy már harmincegy éve város volt, amikor Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, és harmincnégy évvel korábban kapott városi címet, mint Bukarest. Az ünnepségen a polgármester egy építőkockát ajándékozott a városnak. „Én az építkezésben hiszek, és abban, hogy önökkel együtt ezt a várost jobbá, élhetőbbé, szebbé tudjuk varázsolni, mert Sepsiszentgyörgy megérdemli, és mi is megérdemeljük, hogy egy jobb városban éljünk” – mondta Antal Árpád András.


A nyitórendezvényen több mint 200 ajándék gyűlt össze: legtöbbjük szimbolikus jelentéssel bírt, de számos saját készítésű vagy személyes jelentőségű tárgyat adtak át az ajándékozók. Akadt köztük kis, faragott galambdúcos székelykapu, régi fénykép, üveggolyó és előkerült egy IAME-s jegyzetfüzet meg egy régi Vis hamutál is. Szőts Dániel egy általa 70 éve őrzött ágyúgolyót hozott ajándékba, amely a Vártemplom falából került elő. Egy kislány egy keretbe foglalt rajzot hozott magával, melyre egy sepsiszentgyörgyi családot rajzolt, egy másik pedig azt mondván, hogy elhozta minden kincsét, egy gyűrűt adott a városnak.
Az összegyűlt ajándékokat április 4-ig, hétfőig lehet megtekinteni a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér kirakatában. Ezt követően a MAGMA Kortárs Közeg képzőművészei egyetlen kompozícióvá szervezik a tárgyakat létrehozva egy különálló alkotást, amely maga is kiállításra kerül.


A színes ünnepi műsor a város jeles személyiségeinek jóvoltából jöhetett létre. A műsort a Sepsi Kamarazenekar nyitotta, ezt követően lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatta el a közönséget a város ifjú krosszmotoros tehetsége, Tompa Krisztián. A Cimborák Bábtagozat bábszínészei Vitéz László ajándékával mosolyt csaltak a kicsik és a nagyok arcára egyaránt. A többszörös országos karatebajnok Vass László Hunor és tanítványai látványos harcművészeti bemutatót tartottak, aztán táncra perdültek a Százlábúak. A vitamozgalmat Simina Gheorghincă ifjú szónok képviselte, Bálint József tenor pedig a Torna a Surriento-t adta elő. Ütő Gusztáv egy, külön erre az alkalomra megálmodott performansszal ajándékozta meg a közönséget, míg Duţa Guruianu és Sebastian Marina, az Andrei Mureşanu Színház színészei, egy  Caragiale-jelenetet elevenítettek fel. Elhozta legújabb trófeáját a Sepsi BC, majd a kosaras lányok autogramokat osztottak a rajongóknak. Dancs Annamari legkedvesebb operett- és musical-dalait Kelemen István és Gáspár Csaba hegedű-improvizációs műsora követte. Az estet a Snaps Vocal Band és az M Studio közös tűzszínházi produkciója zárta.


A 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és partnerintézményei az idei év során számos kulturális, kreatív és szórakoztató program szervezésével tisztelegnek a város 550 éves múltja előtt.

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.

Lunar Eclipse – a MindFormers Klub első eseménye
2025.09.04

Csillagászati látványosság és Chill Zone hangulat szeptember 7-én a volt dohánygyár udvarán

Szeptember 8-tól csak SMS-ben és telefonos alkalmazáson keresztül lehet törleszteni a parkolási díjat Sepsiszentgyörgyön
2025.09.03

A parkolási díjat kizárólag digitális módon lehet kifizetni: a TPark mobilalkalmazáson vagy SMS-en keresztül.