hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Adománygyűjtés a prágai Szent György-szobor másolatára

2011.05.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala adománygyűjtést szervez a prágai sárkányölő Szent György-szobor másolatának felállítására. A Szent György Napokon induló féléves akció célja a sokak által régen várt klasszikus Szent György-szobor leleplezése Sepsiszentgyörgy városként való említésének 550. évfordulóján.

A Szent György-szobor másolatának elkészítésével Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatal a budapesti Képzőművészeti Akadémiát bízta meg és várhatóan a Petőfi Sándor és az Olt utca találkozásánál helyezik el. A tervek szerint az év végéig leleplezik az új szobrot.

A Polgármesteri Hivatal felhívást intéz a város lakóihoz, hogy támogassák egy szimbolikus összeggel, 550 banival, azaz 5 lej 50 banival a szobor elkészítésének költségeit, melyért cserébe a város egy korlátozott számban megjelentetett képeslapot ajándékoz az adományozóknak. Termesztésen az adományozók lehetőségük szerint járulhatnak hozzá az ügyhöz, minden adományt örömmel fogad a város vezetősége.


Az adakozók átadhatják adományaikat készpénzben a Polgármesteri Hivatal Városimázs Irodájában, illetve átutalhatják az adománygyűjtő bankszámlára: RO57TREZ25621370201XXXXX.


Adománygyűjtési szabályzat

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani