hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Újabb három autóbuszt vásárol az önkormányzat

2011.06.17

Folytatja a 2006-ban elkezdett korszerűsítéseket Sepsiszentgyörgy közszállítási vállalata, a Multitrans Rt. Erről Tittesz Zoltán, a vállalat vezetője számolt be csütörtökön, Antal Árpád András polgármesterrel közösen.

Tittesz Zoltán elmondása szerint négy stratégiai célt követtek a fejlesztéseknél, így az infrastruktúra (új buszmegállók, jegy-automaták) korszerűsítését, a géppark megújítását, a költségek csökkentését, illetve az alkalmazottak képzését. A 2009-2011- es időszakban mind a négy téren sikerült eredményeket elérni, többek között 2008-ban és 2010-ben négy használt, de jó állapotban lévő buszszal bővült a géppark. Ezekhez idén újabb három, alacsonypadlós jármű társul, amelyek megvásárlására a sepsiszentgyörgyi önkormányzat már elindította a közbeszerzési eljárásokat. A három busz, (egyenként 23 ezer euró körüli értékben) várhatóan az ősz folyamán már „munkába is állhat”. Az igazgató ugyanakkor elmondta, hogy idéntől új jegyeket adnak, amelyek kétnyelvűek, és több biztonsági elemmel is el vannak látva, mivel az értesüléseik szerint a régieket hamísították. Július 15-ig még párhuzamosan lehet használni az új és régi jegytípust, illetve július 31-ig a régieket a vállalat székhelyén visszaváltják, de utazni csak az újakkal lehet. A vállalat vezetősége érdemben fel akar lépni a jegy nélkül utazók ellen, akik a számítások szerint körülbelül 25 százalékát teszik ki a tömegközlekedést használóknak. Tittesz beszámolt arról is, hogy hamarosan bevezetik az új felszállási rendet, azaz csak a buszok első ajtaján fog ez történi, míg leszállni csak hátul lehet.

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani