hu
 
Szerda, 2025. December 24.

Nyolcadik alkalommal adták át a Barabás Samu ösztöndíjat

2020.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nyolcadik alkalommal ítélte oda a Barabás Samu ösztöndíjat annak a sepsiszentgyörgyi nyolcadik osztályt végzett tanulónak, aki a magyar nyelv és irodalom művelésében kiemelkedő eredményt ért el.

Idén Oláh-Badi Anita, a Székely Mikó Kollégium kilencedik osztályos tanulója vehette át a Ferencváros, Sepsiszentgyörgy testvérvárosa által alapított Barabás Samu ösztöndíjat.

A százezer forintos ösztöndíjat Sztakics Éva-Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere ünnepélyes keretek közt adta át a polgármesteri hivatal gyűléstermében.

A gimnáziumot a Váradi József Általános Iskolában végző Oláh-Badi Anitát Both Erzsébet magyar szakos tanárnő készítette fel a tantárgyversenyekre, melyeken Anita összesen 12 alkalommal vett részt, ebből nyolc alkalommal az első három díjazott közt szerepelt.

Ferencváros önkormányzata nyolc évvel ezelőtt alapította a díjat és évente azon nyolcadik osztályt végzett diákoknak ítélik oda, akik a magyar nyelv művelésében kiemelkedő eredményeket érnek el az iskolában és irodalmi, nyelvtani vetélkedőkön egyaránt.

A kitüntetés a papolci származású Barabás Samu történész és levéltáros nevét viseli, aki tizenöt éves koráig volt az akkor még algimnáziumként működő Református Tanoda – ma Székely Mikó Kollégium – növendéke.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.