hu
 
Csütörtök, 2026. Augusztus 13.

Pályázati felhívás Petőfi Sándort ábrázoló szoborkompozíció megvalósítására Sepsiszentgyörgyön

2022.08.02

A Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány kezdeményezésére Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pályázatot ír ki Petőfi Sándor egész alakos szobrának megalkotására, amelyen részt vehet bármely természetes vagy jogi személy, aki a szoborkörnyezet kialakítása érdekében (esetleg egy területrendező építésszel társulva) vállalkozik a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére.

A tervezett műalkotás az 1918. December 1. utca és a Zefír utca kereszteződésénél található beépítetlen területen kap helyet.

A pályázat feltételeként, a Petőfi szobornak vagy szoborkompozíciónak meg kell jelenítenie a költő a feleségéhez, Szendrey Júliához 1849. július 29-én írott levelében megfogalmazott ragaszkodását Sepsiszentgyörgyhöz: „Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék.”

A pályázat követelményei: egész alakos, 80 cm-es fehér gipszterv (nem patinázott), méretarányos talapzattal, 5/4 méretű gipszfejminta, valamint makett vagy 1/50 léptékű rajzvázlat a közvetlen környezetről, amely megmutatja a műalkotás környezetben való elhelyezkedését. Továbbá szükséges a mű részletes leírása, az elkészítéséhez szükséges költségvetés és a 2023. július 10-re kitűzött átadáshoz igazított kivitelezési ütemterv.

A pályázat beadásának határideje és helyszíne: 2022. október 31., Sepsiszentgyörgy, unitárius templom (Kós Károly utca, 2. sz.). A pályamunkák leadása előtt telefonos egyeztetés szükséges a 0740 071 036-os telefonszámon.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2022. november 30.
A műalkotás elkészültének végső határideje: 2023. július 10.
A műalkotás avatásának időpontja: 2023. július 29.

A pályázattal kapcsolatos bővebb információk IDE kattintva, a varyopeter@yahoo.com elektronikus postacímen vagy a 0740 071 036-os telefonszámon kérhetők.

A tervezett műalkotás leendő helyszínéról a fotók az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg: https://bit.ly/3D4eb1i

 

 

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.