hu
 
Hétfő, 2025. Augusztus 18.

Petőfi-szobor: amelyet a szakma is elfogad és az embereknek is tetszik

2023.02.06

A sepsiszentgyörgyi Petőfi Sándor szoborterv körül kialakult vita kapcsán a helyi tanács RMDSZ frakciója arra kérte fel Antal Árpád polgármestert és az önkormányzatot, hogy új pályázat kiírása helyett a nyertes pályamű módosított megvalósítását támogassa a lakossági igények és vélemények figyelembevételével, a szakmai zsűri döntésének is eleget téve. 

Mint ismeretes, erős indulatokat váltott ki a közösségi médiában aktív sepsiszentgyörgyiek körében a meghirdetett Petőfi-szobor megalkotására kiírt pályázat eredményhirdetése. Miután a városháza új pályázat kiírását helyezte kilátásba, a szakma is hangot adott véleményének. Így figyelembe véve az összes érintett fél – a nyertes terv alkotójának, a lakosságnak, a szakmai zsűrinek, a helyi művészközösségnek és a helyi tanács RMDSZ frakciójának – álláspontját, Antal Árpád polgármester az eredeti terv módosítása mellett döntött.

A döntés célja az, hogy Sepsiszentgyörgy Önkormányzata olyan szobrot állíthasson, amely hitelesen ábrázolja Petőfi Sándort. A városvezetés fontosnak tartja, hogy a köztéri alkotás elnyerje a lakosság tetszését, hogy mindenki magáénak érezhesse a költőóriás örökségét, ezért figyelembe veszi a megfogalmazott igényeket, de a zsűri döntését nem írja felül. Tárgyalásokat kezdeményezett tehát a nyertes pályamű beküldőjével, Gergely Zoltán szobrászművésszel annak érdekében, hogy a művészi, alkotói szabadság korlátozása, csorbítása nélkül közelítse a közvélemény, az építő jelleggel bírálók álláspontját az elkészítendő szoborhoz. „Meg kell találnunk azt a szűk keresztmetszetet, amit a szakma is elfogad és az embereknek is tetszik” – fogalmazott Antal Árpád polgármester az egyeztetések során.

Az alkotó a pályázati kiírásnak megfelelően készítette el a tervet, amelyben semmiféle deszakralizáló, demitizáló szándék nem volt, azt a költőt kívánta megjeleníteni, aki közel 1000 verset írt, és még életében körülbelül 800-at publikált. Szobortervének üzenete: a kultúra erősebb fegyver a kardnál. Fontos megjegyezni, hogy a bemutatott terv csak egy vázlat. Egy kisméretű gipszmakett nem lehet annyira részletes mint a végső alkotás, és arányaiban sem feltétlenül hasonlítható egy nagyméretű, magas talapzatra állított, kidolgozott bronzszobor látványához. Ugyanakkor figyelembe kell venni a szobor környezetét is, hiszen ezúttal nem a főtéren felállított monumentális szoborról van szó, hanem egy főút menti, tömbházak közötti kisebb területről. 

A lakosság véleményét meghallgatva, a városvezetésnek a díjazott alkotóval folytatott egyeztetései eredményeképp a nagy költőnkhöz méltó alkotás kerül majd az 1918. december 1. utca és a Zefír utca kereszteződésénél található parkosított területre.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templom udvarán
2025.08.18

Augusztus 20-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templom udvarán a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást
2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

Egy éve működik a Sepsi Bike: több mint 33.000 kerékpárbérlés egy másként mozgó városban
2025.08.10

Augusztus 10-én ünnepli első évfordulóját a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer Sepsiszentgyörgyön.

Díjmentesen vehetnek részt a diákok és tanárok a MindFormersen, elindult a regisztráció
2025.08.06

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgyön, a volt dohánygyár területén rendezik meg az első MindFormers eseményt,  egy jövőkutatásra, technológiára és társadalmi kérdésekre épülő tudásfórumot, amely különösen a fiatalokat, diákokat és pedagógusokat célozza meg.

Világversenyen nyert díjat a sepsiszentgyörgyi jégkorong-világbajnokság vizuális arculata
2025.08.06

Red Dot díjat nyert a Román Jégkorong Szövetség által szervezett jégkorong-világbajnokság arculata.