hu
 
Péntek, 2025. Május 09.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is támogatja a civil szervezeteket, egyesületeket

2025.03.27

Az idei ifjúsági, kulturális, testi-lelki egészségmegőrző és sportpályázatok leadási határideje április 10-e

Foglalkoztató táborok, vakációs bibliahetek, kerékpárversenyek, képzések, edzőtáborok, versenyekre való felkészülések, zenés és más műhelyfoglalkozások, kiállítások, honismereti vetélkedők, nyári koncertek, megelőző programok és sok-sok más, a civil szervezetek által kezdeményezett program nélkül sokkal szegényebbek lennének a mindennapok Sepsiszentgyörgyön. Éppen ezért az Önkormányzat rendszeresen támogatja ezek megvalósítását, sőt, idén az előző évekhez képest még nagyobb összeget fordít a pályázatokra. 

Sepsiszentgyörgyön pezseg az élet, él a kultúra, itt nem lehet unatkozni, hiszen ez az a város, ahol mindig zajlik valamilyen esemény, koncert, előadás vagy foglalkozás. A színházak, táncszínház, bábszínház, könyvtár, művész mozi programjain kívül, hogy csak néhány intézményt említsünk, számos olyan lehetőség adott a kikapcsolódásra, szórakozásra, tanulásra, amelyen az óvodásoktól egészen a nyugdíjasokig mindenki megtalálja a számára legérdekesebbet. Ebben óriási szerepe van a civil szervezeteknek, ifjúsági, sport és kulturális egyesületeknek, hiszen ők azok, akik a lakossági igényeket, ötleteket felkarolják és megvalósítják életünk szinte minden területén. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata rendszeresen támogatja ezeket a kezdeményezéseket a testi és lelki egészségmegőrző, ifjúsági, kulturális és sport területén kiírt pályázati lehetőségekkel, amelyekre idén egységesen, április 10-ig lehet igénylést benyújtani.

Tavaly közel kétszáz, alulról építkező, helyi igények mentén megálmodott eseményt támogatott az önkormányzat, idén pedig nagyobb összeget fordít a hasonló kezdeményezések megszervezésére, így a sepsiszentgyörgyi székhellyel rendelkező egyesületek, alapítványok összesen 1 millió 750 ezer lej értékben (300 ezer lejjel több, mint tavaly) pályázhatnak kulturális, sport-, ifjúsági, valamint testi és lelki egészségmegőrző programok megvalósítására. Egy egyesület legtöbb három pályázata részesülhet pozitív elbírálásban, a nyertes projekteket 2025 végéig kell megvalósítani. 

Idén több körülmény is könnyített a pályázati rendszeren, hogy még többen kedvet kapjanak a közösségünket építő események szervezéséhez. A pályázók nemcsak személyesen, hanem elektronikusan is leadhatják az iratcsomókat a Polgármesteri Hivatal honlapján az Ügyfélkapu menüpont alatt. Másik újítás pedig, hogy minden pályázati iratcsomót egységesen, április 10-ig kell benyújtani. 

Testi és lelki egészségmegőrző pályázatok

A legnagyobb összeggel a testi és lelki egészségmegőrző pályázatokat támogatja az önkormányzat, hiszen tavaly nagyon sok hasznos pályázat valósult meg, ugyanakkor rengeteg finanszírozási kérelem is érkezett, amelyek nem kaptak támogatást, ezért idén ezekre a pályázatokra több pénzt biztosítanak. 

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a több éve aktív kulturális, sport- és ifjúsági pályázatok mellett idén negyedik alkalommal hirdet pályázatot a testi és lelki egészségmegőrző programok támogatására is, ami igen népszerűnek bizonyult. A program célja az egészséges életmód kialakítása, megőrzése és népszerűsítése, valamint a közösségépítés. Tavaly 50 pályázó 58 programja kapott finanszírozást. Ilyen volt például a Sepsi HISZ Egyesület által szervezett Felszusszanás elnevezésú nappali tábor sérült gyermekeket nevelő szülők részére, vagy a Fitness Tribe Egyesület által szervezett második Nagy Mozgáskihívás és a Sugás 24H endurance kerékpáros verseny is.

Kulturális pályázatok

Sepsiszentgyörgyön mindig van igény a kultúrára, tavaly 59 pályázó 68 eseménye részesült támogatásban. A nyertes pályázatok részeként hagyományőrzés, népművészeti kiállítások, óvodai és iskolai napok, koncertek, képzések, kézműves foglalkozások, szakmai műhelyek és versenyek kerültek megszervezésre. Ugyanakkor vannak olyan évente visszaköszönő programok, amelyeket a helyi igényekre válaszolva, hagyományteremtő szándékkal szerveznek meg, ilyen például az Öt nyáresti koncertsorozat a Református Vártemplom szervezésében, a ComOn Sepsi ifjúsági részvételi költségvetési program vagy a Design Hét. 

Ifjúsági pályázatok

Tavaly 26 szervezet 28 nyertes pályázata valósulhatott meg a támogatásnak köszönhetően, a fiatalok többek között cserkészprogramokon, ifjúsági lovastáborokban, iskolai csapatépítőkön, vándortáborokon, műhelyfoglalkozásokon és tanulmányi kirándulásokon vehettek részt. Idén is hasonló programokkal pályázhatnak az ifjúsági szervezetek a kiírásra.

Sportpályázatok

A sepsiszentgyörgyi sportegyesületek főként a közösségépítő rendezvények által járulnak hozzá a helyi sportélet fellendítéséhez és a mozgás népszerűsítéséhez. A versenyek mellett kupamérkőzéseket, edzőtáborokat, különböző fejlesztő tevékenységeket szerveznek, hazai és nemzetközi megmérettetéseken vesznek részt és viszik városunk hírnevét. Tavaly 23 egyesület 39 nyertes pályázata részesült pozitív elbírálásban. 

A pályázati iratcsomókat április 10-én, 16 óráig lehet leadni személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában, illetve elektronikusan az intézmény hivatalos honlapján. A pályázatok kiválasztását és elbírálását egy bíráló bizottság végzi április 11. és 18. között. A pályázatokra vonatkozó további információk, bővebb részletek, illetve szükséges iratok szintén az intézmény honlapján, IDE kattintva találhatók. 

Az érdeklődők pályázati tájékoztatón vehetnek részt április 3-án csütörtökön 13 órától a kulturális és mentálhigiénés pályázatokról, 14:30-tól pedig az ifjúsági és sport pályázatokról. Pénteken, április 4-én román nyelven is sor kerül a tájékoztatásra 10 órától a polgármesteri hivatal 29-es termében.

Az önkormányzat pályázatainak célja, hogy a városvezetés a helyi egyesületekkel karöltve építse a helyi közösséget, megteremtve a lehetőséget, hogy azok megvalósítsák elképzeléseiket, és örömmel lakják be a város tereit, hiszen ezek a kezdeményezések valós igények mentén fogalmazódnak meg. A kulturális, ifjúsági, sport- és mentálhigiénés pályázatokkal az önkormányzat nem csupán anyagi támogatásokat nyújt, hanem egy erősebb és egészségesebb közösség jövőjébe fektet be. Mindezek azt szolgálják, hogy Sepsiszentgyörgy egyre jobb hely legyen. 

Elkezdődik az egykori Bodok szálloda lebontása
2025.05.08

A munkálatok legfeljebb 6 hónapig tartanak, a kivitelező cég igyekszik úgy elvégezni a bontási munkálatokat, hogy azok a legkevésbé zavarják a sepsiszentgyörgyiek mindennapjait.

Mesterségekkel, foglalkozásokkal ismerkedhetnek a legkisebbek a Gyermekvárosban
2025.05.08

Idén a Gyermekváros a mesterségeket, mind a hagyományos, mind a modernkori szakmákat hozza közelebb a gyerekekhez május 9. és 11. között.

Útlezárások a városünnep ideje alatt
2025.05.07

Május 8-tól, csütörtöktől több forgalomkorlátozás lép érvénybe a város központjában.

Harmincötezer szurkoló látogatott ki a jégkorong-világbajnokságra
2025.05.04

A divízió 1/A jégkorong-világbajnokság fantasztikusan sikerült, minden várakozást felülmúlt még úgy is, hogy a romániai válogatott kiesése keserű szájízt és csalódottságot hagyott maga után. A tornát követően Nagy Attila-Ferenc, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Benedek Árpád Csaba, a FRHG főtitkára és Miklós Ervin, a FRHG elnökségének, illetve a torna szervezőbizottságának tagja értékelt.

Mozgásba hozzák a várost!
2025.04.15

2025 is sportos év lesz Sepsiszentgyörgyön