hu
 
Péntek, 2026. Március 20.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata módosítja az idei helyi adók szintjét

2026.01.22

Antal Árpád: „Polgármesterként megértettem, hogy 2026 az az év, amikor a mindennapi megélhetés fontosabb, mint a fejlesztés, a ma fontosabb, mint a holnap.”

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának vezetősége felülvizsgálja a decemberben elfogadott,  idei évre vonatkozó helyi adókról szóló tanácshatározatot. A sepsiszentgyörgyiekkel folytatott egyeztetések és a jelenlegi gazdasági helyzet elemzése után Antal Árpád polgármester a decemberben elfogadott adók csökkentése mellett döntött, ezáltal a közösség egységét és a családok pénzügyi stabilitását helyezte előtérbe a beruházási projektekkel szemben.

A polgármester sajtótájékoztató keretében kifejtette: 2026-ra nagy terveik voltak, ez lehetett volna minden idők legnagyobb fejlesztési éve, de a lakosságtól érkező visszajelzés – miszerint a jelenlegi gazdasági helyzetben sokaknak a legkisebb plusz kiadás is nagy terhet jelent – világos volt.

A városvezető kiemelte, hogy egy vezetőnek kötelessége meghallgatni a közösség hangját, és a közigazgatási döntéseket a társadalmi valósághoz kell igazítani, még akkor is, ha ez bizonyos fejlesztési célok feladását jelenti.

„Határozott ember vagyok, de döntéseimet mindig a valósághoz igazítom. Most a közösség megóvása az elsődleges, ezért Miklós Zoltánnal, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnökével közösen úgy döntöttünk, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk az adópolitikát. Sokan jelezték azt is, hogy a kiszámíthatatlanság bizonytalanságot szült. Ezt megértem és elfogadom. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2027-es adókat már idén áprilisban meghatározzuk, hogy mindenki időben, előre tervezhessen” – nyilatkozta Antal Árpád.

A javasolt új intézkedések a decemberben meghatározott adók csökkentését teszik lehetővé, ennek megfelelően a hibrid gépkocsik adója az adótörvénykönyv által megszabott minimális szintre csökken. A többi járműkategória esetében – beleértve a haszongépjárműveket és utánfutókat is – az adók mértéke visszatér a 2025-ös szintre, ami gyakorlatilag a decemberben elfogadott emelések eltörlését jelenti.

Emellett a jogi személyek telekadóját a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten állapítják meg, így Sepsiszentgyörgy lesz az az erdélyi megyeszékhely, amely ennél a kategóriánál a legalacsonyabb adókulcsot alkalmazza. A helyi vállalkozások épületadójára vonatkozó De Minimis támogatási rendszer, amely 2013 óta sikeresen működik, továbbra is érvényben marad.

Felhívás a lakosság számára: akik még nem törlesztettek, azok február 2-ig ne fizessék ki az adót!

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata arra kéri a lakókat, hogy akik még nem fizették be a helyi adókat és illetékeket, azok várjanak február 2-ig, amíg az új díjszabások hatályba nem lépnek. Azok az adófizetők, akik már befizették az adójukat, kérhetik a többletösszeg visszatérítését, vagy dönthetnek úgy, hogy azt a jövőbeni adókötelezettségeikbe beszámítják. A visszatérítési kérelmeket február 2-től lehet benyújtani a Helyi Közpénzügyi Igazgatóságra, vagy elküldeni a taxeimpozitelocale@sepsi.ro e-mail címre.

A garázsok szerződéseit egy évvel meghosszabbítják a tavalyi feltételek alapján

A garázsok esetében az önkormányzat úgy döntött, hogy egy évvel elhalaszt minden nagymértékű változtatást. A lejárt szerződéseket mellékokiratokkal meghosszabbítják egy évre, valamint időközben mind a 680 tulajdonossal egyénileg egyeztetni fognak annak érdekében, hogy mindegyikük számára megtalálják a legmegfelelőbb megoldást.

A lakókkal folytatott beszélgetésekből megértettem, hogy a garázsok felújítása idén sok sepsiszentgyörgyi számára elviselhetetlen anyagi terhet jelentene - fogalmazott Antal Árpád polgármester.

Az adócsökkentések miatti bevételkiesést a beruházások fontossági sorrendjének átcsoportosításával oldják meg. Antal Árpád polgármester kijelentette, hogy az önkormányzat kénytelen lesz lemondani bizonyos beruházásokról, köztük olyan uniós pályázatokról is, amelyek jelentős helyi önrészt igényelnének, valamint a helyi kezdeményezésű programok egy részéről (pl. az Értéket adunk roncsautódnak programról). A kiemelt szociális programok, mint például a nagycsaládos kártya, változatlanul folytatódnak.

Ami a döntéshozatali folyamatot illeti, a garázsokra vonatkozó határozatot sürgősségi eljárással fogadják el, míg az adómódosításról február 2-án szavaz a Helyi Tanács. A hosszú távú kiszámíthatóság érdekében a 2027-es adószinteket már idén május 1-ig meghatározzák.

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani