hu
 
Hétfő, 2025. December 22.

Szakmai zsűri bírálja el a város legszebb lakónegyedi zöldövezeteit

2023.04.20

A verseny idei kiadására nem szükséges benevezni, a zsűritagok május folyamán a város minden részére ellátogatnak.

A lakónegyedi zöldövezeti szépségverseny három kiadása után Sepsiszentgyörgy Önkormányzata változtat a részvételi szabályokon. Az idei versenyre nem kell benevezniük a lakóknak, ugyanis a zsűritagok május elején a város minden részére ellátogatnak, hogy kiválasszák a város legszebb és leggondozottabb zöldövezeteit.

Mivel az előző években a versenyen kizárólag előzetes jelentkezés alapján lehetett részt venni és a terepen történő elbírálás során a zsűri megállapította, hogy a városban sok olyan gondozott zöldterület van, amellyel nem neveztek be a versenyre, a szervezők úgy döntöttek, hogy az idei versenyt előzetes jelentkezés nélkül rendezik meg.

A szakemberekből álló zsűri (tájépítészek, virágkötők, a városi kertészeti munkatársai), valamint az önkormányzat képviselői május folyamán bejárják a várost, hogy felderítsék a legszebb lakónegyedi zöldövezeteket.

A lakóövezetek értékelésénél a zsűri figyelembe veszi a terület gondozottságát, a növények és díszítőelemek változatosságát, valamint minden olyan szempontot, amely hozzájárul az lakóövezet általános összképének javításához.

Idén a zöldövezeti szépségverseny fődíja egy kültéri asztal 6 székkel.

Ugyanakkor a Dalia virágüzlet egy 500, 300 és 100 lej értékű utalványt ajánl fel az első három helyezett számára, amelyeket 2024 tavaszáig lehet levásárolni a Dalia Garden Center-ben.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az első három helyezettet egy személyre szabott szolgáltatáscsomaggal is megjutalmazza, amelyet a város kulturális és szabadidős létesítményeiben használhatnak fel.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.