hu
 
Vasárnap, 2025. Június 22.

Teret kapnak Sepsiszentgyörgy fiataljai

2021.10.29

Ifjúsági Iroda nyílt, Ifjúsági Parlamentet hoznak létre és újraindul a Sepsinet felülete. Vargha Fruzsina alpolgármester sajtótájékoztató keretében számolt be jelenlegi mandátumának első évéről, az elmúlt időszak megvalósításairól és a jövőbeli tervekről.

Egészen pontosan egy éve és egy napja tettem le azt az esküt, amivel azt fogadtam, hogy legjobb tudásom szerint segítem a sepsiszentgyörgyiek életét, és egészen pontosan egy éve léptem be először a Polgármesteri Hivatal kapuján, mint ott dolgozó kolléga. Akkoriban különböző indulatokkal sokan jelezték, hogy nem tudom mire vállalkoztam, és 365 nap távlatából azt kell, hogy mondjam, hogy ez valóban így is volt, így is van. Hiszen az, amivel mi foglalkozunk az egy soha véget nem érő folyamat, egy soha meg nem szűnő felelősség,, amelynek vannak színes, világos részei, és néha komorabb, szürkébb pontjai. –  kezdte az elmúlt év beszámolóját sajtótájékoztató keretében Vargha Fruzsina alpolgármester. 

Idén első körben az ifjúságot érintő konzultációra került sor. Az online kérdőívet összesen 1113-an töltötték ki, 5 fókuszcsoportos beszélgetést szerveztek. A fő problémák, amelyekre a konzultáció során  derült fény: a munkahelyek, a közlekedés, a lakhatás kérdése és a szórakozási lehetőségek. A felmerült problémák megoldásaként új programok indultak, így a lakbértámogatási és nyelvtanulási program, illetve az Ifjúsági Iroda létrehozása.

Sor került a kulturális igényfelmérésre is 800 sepsiszentgyörgyi lakos megkérdezésével,  az eredményeket a 2022-ben aktualitását veszítő kulturális stratégia újragondolásában használják fel. 

A Com’On Sepsi programra idén 51 kezdeményezés érkezett, a jövőben több, hasonló programot terveznek indítani, teret adva a részvételi költségvetésnek és az ifjúságbarát politikának. 

Elindult iSEPSi névre hallgató, új ifjúságfejlesztési program, amely célja egyrészt, hogy Sepsiszentgyörgyön ne szülessen olyan döntés fiatalokról, amely őket nem vonja be a döntéshozatalba, másrészt, hogy a város mércét jelentsen a romániai és közép-kelet-európai kis és közepes városok körében ifjúságpolitika terén. 

Az iSepsi programtól és az elkövetkező három esztendőtől ugyanazt várom. Mozgassuk meg a várost! Lehetne egy jelmondat. Hiszen van bennünk potenciál, van bennünk lehetőség, csak teret kell biztosítani a kibontakozásra.” – emelte ki Vargha Fruzsina alpolgármester. 

Mindezek mellett, az elmúlt év során új kapcsolatok születtek az iskolák diáktanácsaival, a város fiataljaival a Hét kérdése sorozatnak köszönhetően, továbbá két körben került sor Gyarkornokprogramra, ahol a résztvevők az önkormányzat és az alárendelt intézmények irodáinak működésébe nyerhettek betekintést. Az idén ősszel pedig 12 diákkal elindult a Sapientia EMTE és a Pécsi Tudományegyetem közös képzőművészeti kara, festészet és szobrászat szakokkal. 

November 2-án megkezdi a tevékenységét az Ifjúsági Iroda, ami a város fiataljait hivatott képviselni és segíteni őket az ügyintézésben, tájékoztatásban, programok lebonyolításában. Az iroda megnyitása egy 0-ik pont, innen indítanak és helyeznek keretbe minden ifjúsági programot. Az iroda a Kőrősi Csoma Sándor utca és Martinovics Ignác utca kereszteződésében található zöld színű épületben kapott helyet. 

Még az idén létrehozzák az Ifjúsági Parlamentet, azzal a céllal, hogy megerősítse és kialakítsa a sepsiszentgyörgyi fiatalok hálóját, kiterjessze a Com’On Sepsi kapcsán elindult részvételi folyamatot egy szélesebb körre, továbbá, hogy egy ifjúsági stratégiát alkosson meg. A Parlament kedvezményezettei a projektben részt vevő és különböző szervezetekhez tartozó fiatalok, a helyi ifjúsági közösség és a velük kapcsolatban álló személyek. 

Várhatóan a jövő évben újraindul és átalakul a Sepsinet online felület, ami egy lakossági hálózatot alakítana ki, összegyűjtve a fiatalokat érintő kérdéseket, információkat, lehetőségeket. 

Sepsiszentgyörgy utat mutat: olyan eseményt szerveznek, ahol a tudás és a szórakozás kéz a kézben jár, ez a futuretainment világa
2025.06.19

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgy új színfolttal gazdagodik: indul a MindFormers, egy olyan rendhagyó esemény, amely a jövőre fókuszál, miközben a fiatalokat szórakoztatja, inspirálja és gondolkodásra hívja.

Hatalmas sikert aratott a SepsiRUN
2025.06.18

Sepsiszentgyörgy immár hivatalosan is felkerült Románia futóversenytérképére, hiszen az elmúlt hétvégén óriási sikerrel zárult a város első futófesztiválja, a SepsiRUN. A kétnapos sporteseményen június 13-án és 14-én közel ezren álltak rajthoz, a legkisebbektől egészen a legidősebbekig, köztük 100 olyan futó, akik életükben először versenyeztek.

Kezdetét vette a ComON Sepsi hetedik kiadása – újra pályázhatnak a város fiatal kezdeményezői
2025.06.17

Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja, amely ismét teret ad a fiatalok kreatív ötleteinek és közösségi kezdeményezéseinek. A 14–35 év közötti fiatalokból álló informális csoportok július 10-ig jelentkezhetnek saját ötleteikkel, amelyeket Sepsiszentgyörgy területén kívánnak megvalósítani.

Múzeumok Éjszakája az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben
2025.06.16

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben 2025. június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, hiszen ajtajaink, műhelyeink nem csupán a megszokott nyitvatartási rend szerint lesznek nyitva, hanem azon túl is.

Útlezárások és forgalomkorlátozások a Mozgás Éjszakáján és a SepsiRun rendezvényein Sepsiszentgyörgyön
2025.06.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy június 13-án, pénteken és június 14-én szombaton a Sepsiszentgyörgyön megszervezésre kerülő Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt útlezárásokra kerül sor a város különböző részein.