hu
 
Kedd, 2025. December 23.

Több ezer ember örvendhetett a Földdel való találkozásnak Sepsiszentgyörgyön

2021.08.09

A Gaia számokban: 10 nap; több, mint 3 000 nyomtatott fénykép; közel 1 300 letekert kilométer 

A Gaia elnevezésű fényinstalláció 10 napig, július 30. és augusztus 8. között, az Erzsébet parkot Sepsiszentgyörgy legfőbb látványosságává varázsolta.

A Luke Jerram, brit művész által készített Gaia elnevezésű alkotás részletes NASA-fotók alapján készített hű mása a Földnek, átmérője 7 méter, felületének 1 centimétere a Föld bolygó 18 kilométerével méretarányos. A fényinstallációt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nemcsak azzal a céllal hozta el a városba, hogy a lakóknak egyedülálló élményben lehessen részük, hanem arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az otthonunknak helyet adó bolygó nemcsak gyönyörű, hanem ugyanakkor törékeny is, így mindenki felelőssége, hogy vigyázzon rá. 

A GAIA fényinstalláció 10 napig volt megtekinthető, ez idő alatt a látogatók nemcsak a bolygónk 3D-s mását csodálhatták meg a tó felett lebegve, hanem további szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekben is részük volt: a fényistalláció köré elhelyezett napozószékeken pihenhettek, az erre az alkalomra felállított fotóstandnál készíthettek helyben kinyomtatott fényképeket, továbbá közösen tekerhettek a tandemkerékpáron, részt véve egy szimbolikus kihívásban. 

A kihívás célja az volt, hogy a kiállítás ideje alatt, a 10 napon összesen 560 kilométert pedálozzanak a tandemkerékpáron közösen a látogatók. Ez a szám pontosan megegyezik Sepsiszentgyörgy város hivatalos korával, a megtett távolság pedig egy oda-vissza utat jelent Kolozsvárig. A kitűzött célt az első négy nap alatt sikerült teljesíteni, így a szervezők növelték a távot 1 332 kilométerre, a szám azt az évet jelöli, amikor először említik Sepsiszentgyörgyöt önálló településként. A kihívás végén csupán 62 kilométer hiányzott az újabb cél teljesítéséhez, hiszen tíz nap alatt összesen 1 270 kilométert sikerült pedálozni, ezt a kerékpár mellett felszerelt kijelzőn lehetett követni. 

Mindazok, akik megcsodálták a Gaia elnevezésű alkotást, díjmentesen készíthettek helyben kinyomtatott fényképeket délutánonként az erre az alkalomra felállított fotóstandnál, ahol több, mint 3 000 kinyomtatott fotóval örökítették meg a látogatókat. 

A közösségi média felületeit elárasztották a Földdel készített fényképek, ezért a szervezők fotóversenyt hirdettek az önkormányzat hivatalos Facebook oldalain. A résztvevőknek csupán annyi volt a dolguk, hogy a bejegyzés alá hozzászólásként feltöltötték a Gaiaval készített fényképeket. A felhívásra közel 900 hozzászólás érkezett.

A kiállítást a Lights on Romania szervezte a közös partnerségben Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával.

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.