hu
 
Szombat, 2025. Augusztus 02.
Karácsonyi vásár 2017 – Felhívás közélelmezési egységek, vásárosok számára
2017.11.27

A Kónya Ádám Művelődési Ház Karácsonyi vásárt szervez 2017. december 15-24. között Sepsiszentgyörgyön. A vásárra a művelődési ház nyilvános kikiáltásos árverést szervez közélelmezési egységek számára.Ugyanakkor kézművesek, őstermelők és könyvkereskedők jelentkezését várják a szervezők.

Folytatódik az Ifjúság sétány útjavítása – időszakos útlezárásra számíthatnak a lakók
2017.11.26

Az Ifjúság sétány Benedek Elek utca és Testvériség utca közötti szakaszon az alapréteget lefektették, és megnyitották az autós forgalom előtt. November 24-én adta át a Polgármesteri Hivatal az útjavítást végző vállalatnak az Ifjúság sétány második szakaszát, vagyis az elkövetkező időben a Benedek Elek utca és a Sajtó utca közötti szakasz felújítása következik. A munkálatok ideje alatt az Ifjúsági sétány említett szakasza le lesz zárva.

Közmeghallgatás a helyi adókról és illetékekről
2017.11.24

Az 52/2003. számú, a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó, újraközölt törvény értelmében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017. november 27-én 15 órától közmeghallgatást tart a városháza gyűléstermében a 2018. évi Sepsiszentgyörgy Municípium területére érvényes helyi adókról és illetékekről szóló tanácshatározat kapcsán.

Adventi fények Sepsiszentgyörgyön
2017.11.21

Hetedik alkalommal várja Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város lakóit közös gyertyagyújtásra advent első vasárnapján, hogy együtt ünnepeljenek. Ez alkalommal felgyúlnak a városban az ünnepi fények is, ez is jelezve, hogy megkezdődött a karácsonyi várakozás időszaka.

Közmeghallgatás Sepsiszentgyörgy belterületeinek pénzügyi körzetekbe való besorolásáról
2017.11.13

Az 52/2003. számú, a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó, újraközölt törvény értelmében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2017. november 16-án 15 órától közmeghallgatást tart a városháza gyűléstermében Sepsiszentgyörgy belterületeinek pénzügyi körzetekbe való besorolásáról szóló tanácshatározat kapcsán.

A nagy útjavítási beruházások vége fele járunk
2017.11.09

Sikerült tartani azt az ígéretet, miszerint a tél beállta előtt befejeződnek az elkezdett útjavítási munkálatok – jelentette ki Antal Árpád-András ma délelőtti sajtótájékoztatóján. A polgármester azt is hozzátette, hogy mindaddig, amíg az idő száraz marad, haladnak a városi munkálatok, javítások, útfestések, foltozások.

Hétvégén házhoz jön a kultúra
2017.11.08

Sepsiszentgyörgyön a Közösségi részvétel évében A kultúra házhoz jön. Ezen a hétvégén tűzzsonglőrök és utcazenészek keresik fel a megyeszékhely tömbháznegyedeit, kulturális ízelítőt nyújtva a városlakóknak.

vibrate!sessions – Vibráló kortárs és klasszikus zene Sepsiszentgyörgyön
2017.11.03

A kortárs és klasszikus muzsikát ötvöző, izgalmas zenei világot kínáló fesztiválnak ad otthont Sepsiszentgyörgy november 15–19. között. A Szent György Napok idei nyitókoncertjét adó Vlad Maistorovici karmester és hegedűművész az ötletgazdája a vibrate! fesztiválnak, amely nyáron Brassóban már harmadszor, most ősszel Sepsiszentgyörgyön először örvendezteti meg a klasszikus zenét kedvelő közönséget vibrate!sessions címmel.