2016. november 29-ig összesen 16 végzős gimnáziumi diák nyújtotta be jelentkezési iratcsomóját a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által idén is kiírt Szent György Ösztöndíjra.
Giovanni Battista Giusti neves toszkánai mester 1681-ben, Luccában készített csembalójának másolata érkezik Háromszékre. A szólókoncertekre is alkalmas hangszer december 4-én, vasárnap este 19 órától a sepsikilyéni unitárius tempomban, hangverseny keretén belül mutatja be a budapesti Musica Profana régizene együttes.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány 2015 szeptemberi Tekerj egy jó célért! akciójának célja az volt, hogy Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával közösen a város különböző lakónegyedeiben kosárlabda palánkokat szereljenek fel.
Gyermekeknek szóló komolyzenei sorozattal bővült az idei sepsiszentgyörgyi hangversenyévad kínálata. A nagy sikernek örvendő koncertprogram első hangversenyére több, mint 800 diák látogatott el november 25-én 10 és 12 órától. Az hangverseny-sorozat egyik állandó együttműködő partnere, az erdélyi komolyzene meghatározó szereplője Filip Ignác, akit a Leckehangverseny - sorozat ötletgazdájaként kérdeztünk.
A Hófehérke óvoda csibészei egyértelműen bearanyozták a hivatal pénteki napját, amikor is elfoglalták helyüket a hivatal tanácstermében.
Láthatóan kezdi megszokni a lakosság a díjköteles parkolóhelyek használatát, olyannyira, hogy 2016. február és október közti időszakában 15 százalékról 3 százalékra csökkent a szabálytalan parkolások száma.
Alkalmat teremteni a formatervezők és potenciális vásárlóik közti találkozásra – akár ez is lehetne a 2016-os sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár egyik újabb kezdeményezésének a szlogenje. A polgármesteri hivatal és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében megvalósuló főtéri vásár idei jelentkezési felhívásában már külön kategóriát képeznek a design termékek.
KÉPben a technológia címmel előadássorozatot indít decemberben a Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával közösen. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér partnerségében megszervezett sorozat célja a művészet és a tudomány összefonódását megvizsgálni, tetten érni a tudomány és technológia begyűrűzését a művészetek világába. A programsorozat két nemzetközi hírnevű művész előadásából és a hozzájuk kapcsolódó műhelymunkákból áll.